Az elmúlt negyven évben először fordult elő a magyarországi katolikus egyházban, hogy egy búcsú miserendjébe illesztve a hagyományos, „régi” módon celebrált szentmisét is bemutassák. A szeged-alsóvárosi Havi Boldogasszony búcsúja keretében nemrégiben ez is bekövetkezett. A sokak által csak „tridenti misének” nevezett liturgia bemutatását többek között XVI. Benedek pápa rendelkezései könnyítették meg.
Tridenti mise, latinul
Ami ma már kuriózum, az nem is oly rég még általános volt: 1970-ig a régi (tridenti) formában miséztek szerte Magyarországon és a nagyvilágban. A díszes, liturgikus ruhákban miséző pap az oltár felé fordulva végzi szent cselekményeit a hívek éneklő kórusától kísérve. Az általános nyelv a latin, de a népénekek, az evangélium, a ministráns közgyónása és a szentbeszéd magyarul hangzanak el.
„Sok a félreértés és a rosszindulatú tévképzet a hagyományos római rítussal kapcsolatban” – mondja Nagy László, a tradicionális szentmisék rendszeres látogatója. „A latin a történelmi múltban nem volt kizárólagos az egyházban – gondoljunk csak a Halotti Beszédre. Ez a megragadó liturgia és az énekek szépsége abszolút az istenit helyezi a középpontba. Nem időutazás, hanem maradandó lelki élmény” – teszi hozzá.
A régi rítust a napjainkban általános, 1970 után kihirdetett szertartáskönyvek szerinti misézéstől alapvetően szövegeinek és gesztusainak évszázadok alatt kiérlelt, ősi kompozíciója különbözteti meg. Legszembeötlőbb vonatkozásai azonban a következők: a latin nyelv használata, a gregorián ének, a térdelve és nyelvre történő szentáldozás, valamint a pap és a hívek azonos irányba fordulása a szertartás alatt. Ezt a négy tulajdonságot elméletileg az 1970 utáni új katolikus rítus sem zárja ki, gyakorlatilag azonban szinte sehol nem látni őket.
Újraéledő tradíció
Három éve mind több helyen mutatnak be – főleg fiatal katolikus lelkészek – ilyen típusú szentmisét. „Szinte minden egyházmegyéből tudunk olyan papokról, akik szívesen miséznek így, illetve olyan hívekről, akik igénylik a misének ezt a formáját” – mondja Kohári Nándor, a közelmúltban alakult Szent György Vértanú Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az alapítványt Alácsi Ervin János tábori lelkész hozta létre a hagyományos liturgia és a hagyományhű katolikus tanítás pártolására.
A nyugati, latin nyelvű liturgia római rítusa Nagy Szent Gergely pápa alatt az 5. században nyerte el végső formáját. Ez lényegében változatlanul élt tovább az úgynevezett kuriális változatában, vagyis azon a módon, ahogy a pápai udvar a liturgiát végezte. A 16. századi tridenti zsinaton a római liturgia e kuriális változatát tették általánossá – számos engedménnyel – az egész római katolikus egyházban.
A II. vatikáni zsinat (1962–65) után – a népnyelvűség jegyében – a modern kor emberének könnyebben érthetőnek gondolt, reformált és a mai magyar egyházban is általánosan használatos misekönyvet VI. Pál pápa adta ki. Jelenleg ez jelenti a római rítus rendes formáját. A régi, lényegében Nagy Szent Gergely pápa óta használatos másfél ezer éves mise pedig a római rítus úgynevezett rendkívüli formájaként használatos. Fontos tudni, hogy ez utóbbi sohasem lett – s az egyház apostoli folytonosságából fakadóan nem is lehetett – eltörölve: Róma által hivatalosan jóváhagyva mindmáig használatos a világegyházban. Amellett tehát, hogy a római rítus megreformált új formája a latin szertartású katolikusok rendes liturgiája, a római rítus régi (tridenti) formáját is ápolni szükséges – vélik egyre többen az egyházban.
A fiatalok szívét is megérinti
„Szimbólumai, szövegei, szertartásai ma is ugyanúgy lángra gyújtják szívünket, mint az elmúlt korok keresztényeinek” – vallják ismertetőjükben. Tapasztalatuk szerint rohanó világunkban is egyre több hívőt, köztük sok fiatalt szólít meg a misézés eme tradicionális formája. A néhány héttel ezelőtti, szeged-alsóvárosi szentmisén – amelyet Juhász Csaba atya celebrált – is több mint másfél százan vettek részt.
Haág Zalán
A cikk eredetiben itt tekinthető meg
