2010. december 20., hétfő

Karácsonyi szentmise

2010. december 25-én 15 óra 30 perces kezdettel a szeged -alsóvárosi ferences templomban hagyományos (ún tridenti) római rítusú énekelt karácsonyi szentmise lesz! A szentmisét celebrálja Alácsi Ervin János tábori lelkész.

2010. november 26., péntek

Gregorián énekekkel kísért szentmise


December 12-én vasárnap 15 óra 30 perces kezdettel gregorián énekekkel kísért hagyományos római rítusú szentmise lesz a az alsóvárosi ferences templomban. A szentmisét celebrálja Alácsi Ervin János tábori lelkész. Közreműködik A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Gregorián együttese. Művészeti vezető: Szudi Mária

2010. október 19., kedd

Egész testtel

Világhírű lett a gördeszkázó rédicsi plébános
Látszólag könnyed, mégis tanúságos részletek a Magyar Nemzet cikkéből

Ami a hazai médiacelebeknek egész élet munkájával sem sikerül, azt Lendvai Zoltán rédicsi plébános néhány perces gördeszkázással elérte: világhírű lett. A legnagyobb videomegosztóra felkerült reverendás mutatvány az augusztusi uborkaszezonban bombaként hatott, a felvételt néhány nap alatt több százezren nézték meg világszerte, és a CNN, a BBC, a Reuters előkelő helyen számolt be a nevezetes gördülésről.



Lendvai Zoltán, amerre csak megfordul gyerekek között, szívesen megmutatja, hogyan kell irányítani a deszkát. Híveitől azt is megtudom, hogy nemcsak otthon és az általa ellátott tizenkét faluban tanítgatja a „tudományát”, hanem ahol csak fiatalokkal találkozik. Ha Olaszországban vagy Lengyelországban egy-egy plébániai zarándoklat során utcán játszó gyerekeket lát, odalép hozzájuk, kölcsönkéri a deszkájukat, és mutat egy-két lélegzetelállító trükköt. A siker persze sose marad el: viszonylag ritkán lehet deszkán gördülő reverendás papot látni.

– Sok pap testvérem nem is gondolná, milyen fontos a reverenda viselése – magyarázza Lendvai Zoltán. – Kispapként megdöbbentett, hogy társaim közül nagyon kevesen hordták az utcán. Eleinte én is csak házon belül, a szemináriumban vettem föl. Egy alkalommal másik szemináriumból látogatók jöttek hozzánk Győrbe, és reverendában sétáltak az utcán. Megkérdeztem tőlük, miért teszik ezt, nem feltűnősködés-e, ha így jelennek meg az utca forgatagában. És akkor elmondták, hogy Szent Ferenc is „egész testtel” prédikált, a reverenda viselése bizony tanúságtétel. Azóta, ha csak lehet, én is reverendában vagyok. 1987–88-ban sokaknak könny szökött a szemükbe, amikor megláttak. Hogy ezt is megérhették negyven év kommunizmus után. Másokból, akik haragban vannak a Jóistennel, szitkozódást, káromkodást vált ki. Próbálok segíteni nekik, de nem mindig lehet. Kispap koromban reverendában mentem a gyerekek közé, játszóterekre, iskolákhoz, és a hitoktatástól, templomtól elszakadt fiatalok rákérdeztek, miért vagyok ebben a furcsa ruhában. Elmagyaráztam nekik. Elkezdődött a párbeszéd. Jól megértettük egymást, amikor látták, hogy ugyanolyan ember vagyok én is, mint ők. Kézen álltam, szaltóztam, gördeszkáztam, a gyerekek szájtátva nézték. Ha gördeszkás gyerekeket látok, először megkérdezem, mit tudnak a deszkával. Aztán, ha kérik, megmutatom én is, hogy mit tudok. Persze általában hatalmas esést szeretnének látni a reverendás pap bácsitól, amire van is esély az ismeretlen deszkák miatt, de többnyire nem sülök föl. Az ilyen mutatványoknak hamar megvan a hatásuk.

Egyszerű módszernek tűnik, Szent Páltól Bosco Szent Jánosig sokan térítettek ehhez hasonló módon, alkalmazkodva az emberek életéhez, hétköznapi szokásaihoz. Ám éppen az eredményessége miatt 1990 előtt egészen elszoktunk az ilyesmitől.

Fáy Zoltán 2010 szeptember 04.

2010. szeptember 14., kedd

Magyar Hírlap cikke - Haág Zalán tollából

Terjedőben a tradicionális katolikus szentmisék

Az elmúlt negyven évben először fordult elő a magyarországi katolikus egyházban, hogy egy búcsú miserendjébe illesztve a hagyományos, „régi” módon celebrált szentmisét is bemutassák. A szeged-alsóvárosi Havi Boldogasszony búcsúja keretében nemrégiben ez is bekövetkezett. A sokak által csak „tridenti misének” nevezett liturgia bemutatását többek között XVI. Benedek pápa rendelkezései könnyítették meg.

Tridenti mise, latinul

Ami ma már kuriózum, az nem is oly rég még általános volt: 1970-ig a régi (tridenti) formában miséztek szerte Magyarországon és a nagyvilágban. A díszes, liturgikus ruhákban miséző pap az oltár felé fordulva végzi szent cselekményeit a hívek éneklő kórusától kísérve. Az általános nyelv a latin, de a népénekek, az evangélium, a ministráns közgyónása és a szentbeszéd magyarul hangzanak el.

„Sok a félreértés és a rosszindulatú tévképzet a hagyományos római rítussal kapcsolatban” – mondja Nagy László, a tradicionális szentmisék rendszeres látogatója. „A latin a történelmi múltban nem volt kizárólagos az egyházban – gondoljunk csak a Halotti Beszédre. Ez a megragadó liturgia és az énekek szépsége abszolút az istenit helyezi a középpontba. Nem időutazás, hanem maradandó lelki élmény” – teszi hozzá.

A régi rítust a napjainkban általános, 1970 után kihirdetett szertartáskönyvek szerinti misézéstől alapvetően szövegeinek és gesztusainak évszázadok alatt kiérlelt, ősi kompozíciója különbözteti meg. Legszembeötlőbb vonatkozásai azonban a következők: a latin nyelv használata, a gregorián ének, a térdelve és nyelvre történő szentáldozás, valamint a pap és a hívek azonos irányba fordulása a szertartás alatt. Ezt a négy tulajdonságot elméletileg az 1970 utáni új katolikus rítus sem zárja ki, gyakorlatilag azonban szinte sehol nem látni őket.

Újraéledő tradíció

Három éve mind több helyen mutatnak be – főleg fiatal katolikus lelkészek – ilyen típusú szentmisét. „Szinte minden egyházmegyéből tudunk olyan papokról, akik szívesen miséznek így, illetve olyan hívekről, akik igénylik a misének ezt a formáját” – mondja Kohári Nándor, a közelmúltban alakult Szent György Vértanú Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az alapítványt Alácsi Ervin János tábori lelkész hozta létre a hagyományos liturgia és a hagyományhű katolikus tanítás pártolására.

A nyugati, latin nyelvű liturgia római rítusa Nagy Szent Gergely pápa alatt az 5. században nyerte el végső formáját. Ez lényegében változatlanul élt tovább az úgynevezett kuriális változatában, vagyis azon a módon, ahogy a pápai udvar a liturgiát végezte. A 16. századi tridenti zsinaton a római liturgia e kuriális változatát tették általánossá – számos engedménnyel – az egész római katolikus egyházban.

A II. vatikáni zsinat (1962–65) után – a népnyelvűség jegyében – a modern kor emberének könnyebben érthetőnek gondolt, reformált és a mai magyar egyházban is általánosan használatos misekönyvet VI. Pál pápa adta ki. Jelenleg ez jelenti a római rítus rendes formáját. A régi, lényegében Nagy Szent Gergely pápa óta használatos másfél ezer éves mise pedig a római rítus úgynevezett rendkívüli formájaként használatos. Fontos tudni, hogy ez utóbbi sohasem lett – s az egyház apostoli folytonosságából fakadóan nem is lehetett – eltörölve: Róma által hivatalosan jóváhagyva mindmáig használatos a világegyházban. Amellett tehát, hogy a római rítus megreformált új formája a latin szertartású katolikusok rendes liturgiája, a római rítus régi (tridenti) formáját is ápolni szükséges – vélik egyre többen az egyházban.

A fiatalok szívét is megérinti

„Szimbólumai, szövegei, szertartásai ma is ugyanúgy lángra gyújtják szívünket, mint az elmúlt korok keresztényeinek” – vallják ismertetőjükben. Tapasztalatuk szerint rohanó világunkban is egyre több hívőt, köztük sok fiatalt szólít meg a misézés eme tradicionális formája. A néhány héttel ezelőtti, szeged-alsóvárosi szentmisén – amelyet Juhász Csaba atya celebrált – is több mint másfél százan vettek részt.

Haág Zalán

A cikk eredetiben itt tekinthető meg

2010. július 26., hétfő

Miklós Péter: Hit és hagyomány - A szeged-alsóvárosi búcsú

A szeged-alsóvárosi búcsú évszázados ünnepe a délvidéki katolicizmusnak. Szeged-Alsóváros a középkorban – amikor még a zabolátlan Tisza vízjárásos területei között jöttek létre a települések – önálló városka volt Alszeged néven. Saját önkormányzattal, élén a választott bíróval. Alszeged akkoriban elkülönült a Vártól (nagyjából a mai szegedi Belvárostól), amely akkoriban a királyi hatalom és az uralkodónak a sókereskedelem fölötti monopóliumának biztosítására hivatott erősség volt (hiszen az erdélyi só szállításának utat adó Maros Szeged fölött folyik a Tiszába) éppúgy, mint Asszonyfalvától – ami a mai Szeged-Fölsőváros területén volt –, ahol többnyire kereskedők, kézművesek, halászok, vízi emberek éltek.

Szeged-Alsóvárosnak – Alszegednek – a középkorban Szent Péter tiszteletére szentelt temploma volt, amely mellett a johannita rendnek működött kórháza és szegényháza (ispotálya). Ez a templom azonban a török időkben elpusztult. A mai szeged-alsóvárosi templom a tizenötödik–tizenhatodik századi magyar gótika sajátos remeke. A templom patrónája Szűz Mária, búcsúünnepe pedig augusztus ötödike, Havi Boldogasszony (újabb kori, elterjedt nevén Havas Boldogasszony) napja. Az 1503-ra elkészült templomot hat évvel később, augusztus ötödikén szentelték föl.

Augusztus ötödike eredetileg a híres római Mária-templom, a Santa Maria Maggiore bazilika fölszentelésének napja volt. A székesegyház hagyománya, hogy alapítói – egy előkelő és gazdag, de gyermektelen római házaspár – templom akartak építeni. Egy meleg augusztusi éjszakán álmukban megjelent nekik Szűz Mária és azt mondta, hogy ott építtessenek templomot, ahová reggelre hó esik. Erre emlékezve a középkorban a Mária-ünnepeken a Santa Mária Maggiore templomban mise közben fehér rózsaszirmokat szórtak a hívek közé.

A csodatévőnek tartott Fekete Mária-kegykép (amely a lengyel katolicizmus jelképének tekintett czestochowa-i Fekete Madonna alapján készült) vonzotta Szegedre a délvidéki búcsújárókat. De a Havi Boldogasszony alsóvárosi búcsúja nemcsak spirituális esemény volt. A török utáni újjáéledés idején a Délvidék számos településére került szegedi kirajzás – a Bálint Sándor által olyan csodásan leírt szögedi nemzet – számára az összetartozás ünnepe, s a szegedi eredet és a szegedi származás kifejezésének alkalma lett. A búcsúsok – legtöbben egykor szegedi családok sarjai – már szombaton délután megérkeztek, a templom körül a parkban (az egykori temetőben) keresztaljanként elkülönültek és énekeltek, imádkoztak, másnap pedig részt vettek a búcsú szentmiséjén. Ezt a szegedi rokonokkal és ismerősökkel való találkozás követte, vagy ebédet és szegedi borokat fogyasztottak valamelyik alkalmi borkimérésben – duttyánban. Ezeket az alsóvárosi házak szárazkapui alatt a búcsú idején még a huszadik század közepén is működtették a hagyományőrző családok.

A nagy szegedi költő, Juhász Gyula Havi Boldogasszony (1928) című versében így írt a virrasztó búcsúsokról:

Az öreg templom füvellő tövében
A nyári éjben ott hevernek ők,
Parasztok, barnák, csöndes és komoly nép,
Mint hajdan őseik, a bessenyők.

Móricz Zsigmond pedig Rózsa Sándor a lovát ugratja (1941) című regényében a következő szavakkal örökítette meg a Havi Boldogasszony napi búcsút.

„Erre a napra megindult a tanyák népe, a puszták túró, törő, nyüzsgő lakossága, és tízezres tömegben vándorol be gyalogszerrel a városba. Ahogy a görög kolóniák népe, ahogy a keleti vallások hívei mindig az anyafészek után esengenek: a szegedi pásztor, gazda és munkásnép minden tagja ide vágyik be, a havi búcsúra, az ős otthonba, ahonnan jöttek, ahova hazamenni egyértelmű a földi boldogsággal, üdvösséggel: Szegedre. Szent énekeket énekelve gyalogolnak a puszta avarjában, torzsájában, forróságában s éjszakájában. Mert a távolról jövők már előtte való este indulnak, s egész éjszaka rójják mezítlábbal még ebben az időben az utat. Toronyiránt. Ha lehet. Ha nem állja útjukat a vadvíz.

Keresztet visznek magukkal. Elöl megy a keresztvivő. A keresztet legtöbbször maga faragta. Különös alkotások ezek. Az idvességre vezető akasztófának csodálatosan egyszerű és szimbolikus emléke.

És énekeket énekelnek, amelyek ezerévesek, s ha újabban költek is, teljesen az ezer és másfélezer év előtti énekek szellemében.”


Miklós Péter

2010. június 20., vasárnap

A hagyományos római szentmiséről

A szentmise legtökéletesebb istentisztelet, mivel elsődleges bemutatója és alapítója maga Krisztus, aki nekünk a szentmisét az Utolsó Vacsorán elrendelte (másodlagos bemutatója a pap, harmadlagos bemutatója pedig az egész egyház, így mi magunk is, amennyiben a szentmisében a magunk áldozatát lélekben Krisztuséval egyesítjük). Ez az Egyház legnagyobb kincse: ezért ünnepli nap mint nap az apostolok ideje óta, ezért ápolták, őrizték, gazdagították, vették körül a legszebb imádságokkal, rítusokkal ezt az áldozatot, és ezért fontos, hogy mi is méltó módon vegyünk részt benne és mind jobban megértsük, hogy gazdagon részesülhessünk azokból a végtelen kegyelmekből, amelyeket a szentmise közvetít.

A nyugati latin nyelvű liturgia római rítusa Nagy Szent Gergely pápa alatt az V. században nyerte el végső formáját, mely lényegét tekintve változatlanul élt tovább az úgynevezett kuriális változatában, azaz azon a módon, ahogy a pápai udvar a liturgiát végezte. Emellett szerzetesrendi és székesegyházi rítusváltozatok jöttek létre, Magyarországon az esztergomi rítus. Ezek eltérései egyes imádságok szövegeiben, dallamokban és liturgikus gesztusokban jelentkeztek. A tridenti zsinaton a római liturgia kuriális változatát tették általánossá – számos engedménnyel - az egész Egyházban. Ezen kisebb módosításokat több pápa is tett, jelenleg érvényben lévő misekönyvét XXIII. János pápa adta ki 1962-ben. A II. vatikáni zsinat után, a népnyelvűség jegyében, a modern kor embere számára könnyebben érthetőnek gondolt reformált és ma a magyar egyházban is általánosan használatos misekönyvet VI. Pál pápa adta ki. Jelenleg ez jelenti a római rítus rendes formáját, míg a régi ’tridentinek’ mondott lényegében Nagy Szent Gergely pápa óta használatos másfélezer éves mise a római rítus un. rendkívüli formájaként érvényes és használatos napjainkban is. Fontos tudni, hogy ez utóbbi soha nem lett, az egyház apostoli folytonosságából fakadóan nem is lehetett eltörölve, Róma által hivatalosan jóváhagyva mindmáig folyamatosan használatos volt a világegyházban.

A II. Vatikáni Zsinat szerint az egyház „anyanyelve” a latin, mely holt nyelv lévén romolhatatlanul képes megőrizni a szent szövegek jelentését. A liturgia századok során gyönyörű imádságokkal, énekekkel, szertartásokkal gazdagodott, olyan kincs tehát, amelyből egy darab sem szabad, hogy elvesszen. Szentek ezreinek volt mindennapi lelki tápláléka, ifjak és férfiak sokaságában ébresztette fel a lélek tüzét a papi hivatás iránt, hitetlenek serege tért meg hatására az Anyaszentegyházba, misztikusok ragadtak el ebben az isteni fölségű drámában. Pápák, püspökök, tudósok és zsinatok őrködtek évszázadokon keresztül tisztasága és épsége felett, a vadhajtásokat lenyesegették, szépségében gazdagították. Amellett tehát, hogy a római rítus megreformált új formája a latin szertartású katolikusok rendes liturgiája, a római rítus régi formáját is ápolni szükséges. Szimbólumai, szövegei, szertartásai ma is ugyanúgy lángra gyújtják szívünket, mint az elmúlt korok keresztényeinek.

Szentmisék Szegeden: minden vasárnap 15.30-kor az alsóvárosi ferences templomban