A szentmise legtökéletesebb istentisztelet, mivel elsődleges bemutatója és alapítója maga Krisztus, aki nekünk a szentmisét az Utolsó Vacsorán elrendelte (másodlagos bemutatója a pap, harmadlagos bemutatója pedig az egész egyház, így mi magunk is, amennyiben a szentmisében a magunk áldozatát lélekben Krisztuséval egyesítjük). Ez az Egyház legnagyobb kincse: ezért ünnepli nap mint nap az apostolok ideje óta, ezért ápolták, őrizték, gazdagították, vették körül a legszebb imádságokkal, rítusokkal ezt az áldozatot, és ezért fontos, hogy mi is méltó módon vegyünk részt benne és mind jobban megértsük, hogy gazdagon részesülhessünk azokból a végtelen kegyelmekből, amelyeket a szentmise közvetít.
A nyugati latin nyelvű liturgia római rítusa Nagy Szent Gergely pápa alatt az V. században nyerte el végső formáját, mely lényegét tekintve változatlanul élt tovább az úgynevezett kuriális változatában, azaz azon a módon, ahogy a pápai udvar a liturgiát végezte. Emellett szerzetesrendi és székesegyházi rítusváltozatok jöttek létre, Magyarországon az esztergomi rítus. Ezek eltérései egyes imádságok szövegeiben, dallamokban és liturgikus gesztusokban jelentkeztek. A tridenti zsinaton a római liturgia kuriális változatát tették általánossá – számos engedménnyel - az egész Egyházban. Ezen kisebb módosításokat több pápa is tett, jelenleg érvényben lévő misekönyvét XXIII. János pápa adta ki 1962-ben. A II. vatikáni zsinat után, a népnyelvűség jegyében, a modern kor embere számára könnyebben érthetőnek gondolt reformált és ma a magyar egyházban is általánosan használatos misekönyvet VI. Pál pápa adta ki. Jelenleg ez jelenti a római rítus rendes formáját, míg a régi ’tridentinek’ mondott lényegében Nagy Szent Gergely pápa óta használatos másfélezer éves mise a római rítus un. rendkívüli formájaként érvényes és használatos napjainkban is. Fontos tudni, hogy ez utóbbi soha nem lett, az egyház apostoli folytonosságából fakadóan nem is lehetett eltörölve, Róma által hivatalosan jóváhagyva mindmáig folyamatosan használatos volt a világegyházban.
A II. Vatikáni Zsinat szerint az egyház „anyanyelve” a latin, mely holt nyelv lévén romolhatatlanul képes megőrizni a szent szövegek jelentését. A liturgia századok során gyönyörű imádságokkal, énekekkel, szertartásokkal gazdagodott, olyan kincs tehát, amelyből egy darab sem szabad, hogy elvesszen. Szentek ezreinek volt mindennapi lelki tápláléka, ifjak és férfiak sokaságában ébresztette fel a lélek tüzét a papi hivatás iránt, hitetlenek serege tért meg hatására az Anyaszentegyházba, misztikusok ragadtak el ebben az isteni fölségű drámában. Pápák, püspökök, tudósok és zsinatok őrködtek évszázadokon keresztül tisztasága és épsége felett, a vadhajtásokat lenyesegették, szépségében gazdagították. Amellett tehát, hogy a római rítus megreformált új formája a latin szertartású katolikusok rendes liturgiája, a római rítus régi formáját is ápolni szükséges. Szimbólumai, szövegei, szertartásai ma is ugyanúgy lángra gyújtják szívünket, mint az elmúlt korok keresztényeinek.
Szentmisék Szegeden: minden vasárnap 15.30-kor az alsóvárosi ferences templomban
