Látszólag könnyed, mégis tanúságos részletek a Magyar Nemzet cikkéből
Ami a hazai médiacelebeknek egész élet munkájával sem sikerül, azt Lendvai Zoltán rédicsi plébános néhány perces gördeszkázással elérte: világhírű lett. A legnagyobb videomegosztóra felkerült reverendás mutatvány az augusztusi uborkaszezonban bombaként hatott, a felvételt néhány nap alatt több százezren nézték meg világszerte, és a CNN, a BBC, a Reuters előkelő helyen számolt be a nevezetes gördülésről.
Lendvai Zoltán, amerre csak megfordul gyerekek között, szívesen megmutatja, hogyan kell irányítani a deszkát. Híveitől azt is megtudom, hogy nemcsak otthon és az általa ellátott tizenkét faluban tanítgatja a „tudományát”, hanem ahol csak fiatalokkal találkozik. Ha Olaszországban vagy Lengyelországban egy-egy plébániai zarándoklat során utcán játszó gyerekeket lát, odalép hozzájuk, kölcsönkéri a deszkájukat, és mutat egy-két lélegzetelállító trükköt. A siker persze sose marad el: viszonylag ritkán lehet deszkán gördülő reverendás papot látni.
– Sok pap testvérem nem is gondolná, milyen fontos a reverenda viselése – magyarázza Lendvai Zoltán. – Kispapként megdöbbentett, hogy társaim közül nagyon kevesen hordták az utcán. Eleinte én is csak házon belül, a szemináriumban vettem föl. Egy alkalommal másik szemináriumból látogatók jöttek hozzánk Győrbe, és reverendában sétáltak az utcán. Megkérdeztem tőlük, miért teszik ezt, nem feltűnősködés-e, ha így jelennek meg az utca forgatagában. És akkor elmondták, hogy Szent Ferenc is „egész testtel” prédikált, a reverenda viselése bizony tanúságtétel. Azóta, ha csak lehet, én is reverendában vagyok. 1987–88-ban sokaknak könny szökött a szemükbe, amikor megláttak. Hogy ezt is megérhették negyven év kommunizmus után. Másokból, akik haragban vannak a Jóistennel, szitkozódást, káromkodást vált ki. Próbálok segíteni nekik, de nem mindig lehet. Kispap koromban reverendában mentem a gyerekek közé, játszóterekre, iskolákhoz, és a hitoktatástól, templomtól elszakadt fiatalok rákérdeztek, miért vagyok ebben a furcsa ruhában. Elmagyaráztam nekik. Elkezdődött a párbeszéd. Jól megértettük egymást, amikor látták, hogy ugyanolyan ember vagyok én is, mint ők. Kézen álltam, szaltóztam, gördeszkáztam, a gyerekek szájtátva nézték. Ha gördeszkás gyerekeket látok, először megkérdezem, mit tudnak a deszkával. Aztán, ha kérik, megmutatom én is, hogy mit tudok. Persze általában hatalmas esést szeretnének látni a reverendás pap bácsitól, amire van is esély az ismeretlen deszkák miatt, de többnyire nem sülök föl. Az ilyen mutatványoknak hamar megvan a hatásuk.
Egyszerű módszernek tűnik, Szent Páltól Bosco Szent Jánosig sokan térítettek ehhez hasonló módon, alkalmazkodva az emberek életéhez, hétköznapi szokásaihoz. Ám éppen az eredményessége miatt 1990 előtt egészen elszoktunk az ilyesmitől.
Fáy Zoltán 2010 szeptember 04.
