2011. november 28., hétfő

2011. október 15., szombat

Az első parancs -1. Áhítat, jámborság (Evetovics: Erkölcstan. 1940)

Fra Bartolomeo: Az isteni gyermek imádása.
Fa, tempera. 1499 k. Róma, Galleria Borghese
Istentől való függésünk, Isten fönségének tudata s a tőle kapott nagy kegyelmi javak készséges hódolatot és odaadást ébresztenek lelkünkben. Ez a készség és odaadás a vallásosság erényének első s legközvetlenebb megnyilvánulásában, az áhítatban, jámborságban jelentkezik. Az áhítat ugyanis készséges akarat az istentisztelet szolgálatában.
            
Az áhítat (ájtatosság) szót különféle értelemben használjuk. Értünk alatta bizonyos lelkigyakorlatokat, azaz ájtatossági gyakorlatokat pl. Jézus Szíve ájtatosság; lelkigyakorlatainkban, imádságainkban kifejtett benső elmélyedést; lelki buzgóságot, buzgalmat, mely a lelkigyakorlatok végzésére és általában istentisztelet gyakorlására sarkal, ösztönöz. A devociónak, ennek az áhítatnak, jámborságnak eredeti jelentését leginkább 'a vallásos buzgalom' kifejezése közelítí meg.
   
Ez az áhítat, vallásos buzgalom hatással van lelki életünk helyes, szép kialakítására, sőt bizonyos mértékben, mint egyéb lelki tulajdonság, az ember egész magatartására is.
            
Ebből a vallásos buzgalomból, áhítatból fakad a többi istentiszteleti erénygyakorlat: általában a hódoló tisztelet, különösképpen az imádság, imádás, áldozat, Isten nevének tisztelete, fogadalom, eskü, szentségek használata, egyes ünnepnapok megszentelése stb.

2011. október 8., szombat

Régi Rítusú Közösségek Találkozója 2011



Szeptember utolsó és október első napján első alkalommal rendeztük meg Gödöllőn a Régi Rítusú Közösségek Találkozóját (RRKT), a magyarországi és felvidéki régi római rítushoz kötődő laikus káptalanok ill. a hozzájuk csatlakozni igyekvő hívek találkozóját. A vendéglátó Szent Mihály Laikus Káptalan tagjai mellett eljöttek a galántai ill. nagymácsédi Keresztelő Szent János Laikus Káptalan tagjai Ft. Józsa Attila galántai esperes-plébános vezetésével, a Kecskeméti Liturgikus Kör képviselője és a szegedi régi rítusú közösség néhány tagja.

A találkozás első napjának estéjén, pénteken közös vacsorával indult a program, melyet kötetlen beszélgetés, ill. lefekvés előtt a kompletórium elimádkozása követett, természetesen az esztergomi hagyományt tartalmazó pálos diurnáléból.

Szombaton reggel közös laudessel kezdtünk, majd reggeli után régi rítusú énekelt szentmisén vettünk részt a Fácán sori premontrei plébániatemplomban. Rövid beszélgetési lehetőség után –a résztvevő gyermekek nagy örömére– hosszú sétát tettünk a város közeli parkjában, majd ebédelni mentünk. Délután a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium épületében rendkívül megragadó dokumentumfilmet tekintettünk meg a Le Barroux-i Szent Magdolna Bencés Apátság régi rítusú szerzeteseinek egy teljes liturgikus napjáról (Veilleurs dans la nuit — Une journée monastique à l’abbaye Sainte-Madeleine du Barroux). A film után Földváry Miklós, a CLSMA dékánja vitaindító előadást tartott, sok megjegyzést fűzve a film képkockáihoz, hangjaihoz.

Ebben elhangzott, hogy valamiképpen a laikus káptalanok tagjai is szerzetessé válhatnak, a liturgia folyamatos végzése és a katolikus lelkiség (manapság kevéssé hangsúlyozott) elsajátítása révén. A hívek általános papságáról sok szó esik, de gyakorolják-e ezt a papságot? S nem lenne erősebb ez a tudat az egyes emberben, ha pl. a nap nyugvópontján a család közösen imádkozná a vesperást a családfő, mint celebráns vezetésével? Hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy a hit elsajátítása nem az iskolában történik, hanem legelőször a mindennapokban, otthon: a gyermek látja, hogy szülei imádkoznak, kérdéseket tesz fel, a szent szövegek megragadnak az agyában stb..

Az otthon tisztelete is nagyobb odafigyelést igényel. Otthonunk nem csupán az a hely, ahová esténként hullafáradtan visszatérünk, és gyors vacsora után bevetjük magunkat az ágyba, hogy reggel előlről kezdjük az egészet... Az otthon, családi körben végzett zsolozsma megszenteli az épületet, s ahogyan a templom falai megukba szívják az imádságot és érzékelhetővé válik az épületben annak Istentől nyert szentsége, úgy otthonunk is megszentelődik a benne végzett imádság által, ez a megszenteltség pedig visszahat a ház lakóira is.

Mindannyiunknak, akiknek van lakásunk és munkahelyünk, vannak fölöslegesen felhalmozott anyagi javaink, amelyek rátapadnak az életünkre és csökkentik, ha meg nem szüntetik éleslátásunkat és a lényegre való összpontosításunkat. E feleslegek közé tartoznak mindazon dolgok, amelyekre valójában nincs szükség (a "valójában" itt azt jelenti: "az üdvösség szempontjából"). Jól példázza ezt az említett filmben látott építészeti terek nemes egyszerűsége, amelyek nem voltak fölöslegesen terhelve semmi haszontalannal, mégsem nevezhetjük őket fantáziátlannak vagy sivárnak... S ezek a terek segítik, tartják meg a szerzetest a mindennapi életben. Amikor ezeket a felesleges dolgokat "levakarjuk" magunkról, zenévé válik a ruhák suhogása, képzőművészeti alkotássá a zöld fű, dallammá a cipőkopogás.

Otthonunk, életünk akkor nyeri vissza természetességét, ha időnk és alkalmunk van az imádságra. Ebből következik, hogy az az élet, az a munkahely, az a városi lét, amely nem engedi meg egy világi ember  (vagy egy pap) számára a nap zsolozsmával való megszentelését, igazából nem jó, s ha mód van rá, másikat kell keresni...

A találkozó vesperással zárult. Gloria Patri, et Filio, et Spiritui Sancto. Sicut erat in principio, et nunc, et semper, et in saecula saeculorum. Amen.

2011. október 3., hétfő

Az első parancs (Evetovics: Erkölcstan, 1940)

"Én az Úr vagyok, a te Istened." (Ex. 20, 2)

Sandro Botticelli: Szentháromság.
Tempera fatáblán, 1491–93. Courtould Intézet Képtára, London
A) Az általános vallásos tisztelet megnyilvánulásai
 Istentől függünk létünkben, fönnmaradásunkban, jövő életünk kialakításában. Ez a függésünk az Isten iránti hódolat kötelezettségét, a vallásosság erényének gyakorlását rója ránk.

A vallásosság erkölcsi erény, mely Istennek, mint legfőbb Urunknak kijáró hódoló tisztelet  megadására ösztönöz. 

E vallásosság erényének alanyi forrása és székhelye az akarat ugyan, mert a hódolatnyilvánítás akarati meghajlás; de föltételezi az értelem részéről Istentől való függésünk ismeretét.

Távolabbi alanya minden ember, –mint ember, Krisztus is,– továbbá a tisztítótűzben szenvedő lelkek és az angyalok az égben.

Nincs meg a vallásosság erénye a gonosz lélekben és az elkárhozott lelkekben, valamint azokban, akik Istentől teljesen elfordulnak, vallástalanságban, pogányságban élnek.

A vallásosság erényének tárgya az Isten iránti hódoló tisztelet külső és belső megnyilvánítása s ennek különböző módozata pl. imádság, eskü, fogadalom, szentmisehallgatás.

Mivel az ember testből és lélekből álló szociális lény, vallásosságának bensőben, külsőben, sőt nyilvános közösségben is meg kell nyilvánulnia.

2011. szeptember 21., szerda

Óh, be szép...

Jól tudjuk, hogy a negatív reklám is reklám, de bizton tudva, hogy jelen sorok szűkkörű olvasótáborának tagjai nem fognak meginogni a valódi Szépbe, Jóba és Igazba, azaz Istenbe vetett hitükben, minden további esztétikai megjegyzés nélkül "közkinccsé" tesszük a híres belga Slabbinck cég néhány kazula-modelljének fényképét. Ezeket a darabokat Magyarországon is meg lehet vásárolni. Vegye, aki akarja...


A Különleges modellek fiókból. Ára 192.000  Ft.
A Master Collection egyik darabja. Ára 156.000 Ft.
Ugyanonnan. Tied lehet 255.000 Ft-ért.
Master Collection. 280.000 Ft.
A mesteri gyűjtemény legbecsesebb darabja. 427.000 Ft.
Gyorsan hozzáfűzném, hogy akinek ez utóbbi darab megtetszett, gyorsan keresse meg e sorok íróját. Ígérem, hogy fele ennyi pénzért elkészítem neki saját kezemmel, és a színvilága is változatosabb lesz.

Végül, ingadozóknak ajánlom a következő sorokat elolvasásra.

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/5 (Pázmány Péter fordítása)

5. A szent könyvek olvasásáról


1. Igazságot kell a szent iratokban keresni, nem ékesenszólást vadászni.

Minden jámbor könyvet azon lélekkel kell olvasni, a mellyel elkészült.

Hasznot kell inkább a szent könyvekben keresni, mint czifra beszédet.

Szintoly örömest kell olvasnunk az ájtatos egyszerű könyveket, mint ama nagy tudományú és mély értelmű írásokat.

Ne ütközzél meg az író személyén, se ne nézz arra, mély vagy csekély tudománya volt-e; hanem csak az egy tiszta igazság szeretete édesítsen az olvasásra.

Ne kérdezd, ki mondotta ezt vagy amazt, hanem arra figyelmezz, mit mondott.

2. Elmúlnak az emberek, de az Úr igazsága örökké megmarad.

Személyválogatás nélkül sokképen szól nekünk az Úr Isten.

A mi szemfüles, nyughatatlan kíváncsiságunk gyakorta meg-megakaszt a  szent könyvek olvasásában, midőn ott akarunk tövéről-hegyére mindent tudni s meghányni, a hol együgyűen kellene rajta általmenni.

Ha hasznot akarsz nyerni, alázatosan, együgyűen és őszinte szívvel olvass, soha pedig tudós névre ne vágyódjál.

Örömest kérdezkedjél és csendesen figyelmezz a szent emberek mondásaira.

A vének példabeszédét ne vedd fél kedvvel mert ok nélkül nem szólanak.

2011. szeptember 7., szerda

Ezt el kell olvasni...

Szeretettel ajánljuk a Kedves Blogolvasónak Alácsi Ervin János atya alábbi két bejegyzését:

http://strigonium.blogspot.com/2011/08/formula-intentionis.html

ill.

http://strigonium.blogspot.com/2011/09/korporale.html


Csak úgy miheztartás végett...

2011. szeptember 6., kedd

VÉGET ÉRT A 2011-ES LAKITELEKI IKONFESTŐ MŰHELY


Immár második alkalommal gyűltek össze az érdeklődők Lakitelken, a Népfőiskola Alapítvány épület-együttesében, hogy 10 napot töltsenek együtt a hagyományos ikonfestészeti technikák elsajátításában ill. művelésében. Manapság a "hagyományos" szó elsősorban a fatáblára és gipszalapra tojástemperával végzett munkát jelenti, bár a legősibb ránk maradt ikonok enkausztikával készültek, azaz a festék-pigmenteket meleg viaszban oldották, s úgy vitték fel a felületre. Szép példája az enkausztikus ikonoknak a Sínai Szent Katalin Kolostorban őrzött Pantokrátor a VI. század közepéről (lásd e bekezdés fölött...).


A hagyományos ikonfestészet védelmezői technikai szempontból teljességgel elvetik az olajfestékkel végzett munkát, és tegyük hozzá gyorsan, hogy bár a technikai szabályoktól való eltérések kevéssé tűnnek lényegbevágónak, sajnos sok esetben az ikonográfiai kánontól való eltérést is maguk után vonják.


Az ikonfestészetnek ugyanis szigorú szabályai vannak, amelyeket az idők folyamán rögzíteni kellett. Amíg az ikonfestészet élő művészet volt, a szerzetesi és vallási központokban azt gyakorolták, a szabályok nemzedékről-nemzedékre öröklődtek. Az utóbbi 500 esztendőben azonban olyannyira elkorcsosult a festők gyakorlata, hogy a kánont már nem minden esetben tartották be, sőt, jelentős módosításokat is eszközöltek, ezért volt szükség a szabályok pontos rögzítésére. A leghíresebb festőkönyv Dionüsziosz da Furná gyűjteménye, amelyet mindenki az Áthosz-hegyi festőkönyv néven emleget (Hermeneia tész zographikész technész, 1700-as évek eleje)


 Miért ilyen fontos az ikonográfiai szabályok betartása? Nos, nem csupán valamilyen ábrázolási hűséghez való romantikus ragaszkodás miatt, hanem azért, mert az ikon maga a hit, maga a liturgia, aki pedig a hitet és a liturgiát meghamisítja, az Isten igazságát hamisítja meg. Az ikonok nagy többsége nem érthető a bizánci liturgikus szövegek ismerete nélkül, ráadásul a keleti teológia szerint a képen szereplő személy mintegy valóságosan jelen van ott, ahol az ábrázolás. Így ír erről a IX. században az ikontisztelet nagy harcosa, Damaszkuszi Szent János: "Ha a király képmása király, akkor Krisztus képmása is Krisztus, és a szent képmása is szent, és sem erejük nem szakad ketté, sem dicsőségük nem oszlik meg, hanem a képmást érő dicsősége az ábrázolt személyé lesz. A démonok félnek a szentektől, és menekülnek még árnyékuk elől is. A képmás pedig árnyék, és azért készítem, hogy elűzze a démonokat. Ha pedig azt találnád mondani, hogy az Istennel csak elménkben kell érintkeznünk, szüntesd meg az összes testi eszközt: a fényeket, a jó illatú füstölőket, sőt magát a fennhangon mondott imádságot, az anyagból szentelt isteni misztériumokat - a kenyeret, a bort, a bérmálás olaját, a kereszt ábrázolását. Mindez anyag: a kereszt, a szivacs és a nád, az életet hozó oldalt átszúró lándzsa. Vagy szüntesd meg a vallásos tiszteletadást mindezek iránt - ami lehetetlen -, vagy a képek tiszteletét se gyalázd! Az anyag ugyanis isteni kegyelemben részesül az ábrázolt megnevezése révén. Ahogyan ugyanis önmagában a bíborcsiga meg a selyem, valamint az e kettő felhasználásával szőtt palást közönséges, és önmagában nem érdemel semmiféle megbecsülést, ha a király ölti fel, az azt felöltő személyt illető tiszteletben részesül az öltözet is. Így az anyagi alkotórészek önmagukban nem érdemelnek hódolatot, ha azonban az ábrázolt személy kegyelemmel teljes, a hitnek megfelelően részesülnek a kegyelemben azok is. Látták az Urat testi szemeikkel az apostolok, őket pedig mások, s a mártírokat ismét mások. Én is vágyom arra, hogy lelkem és testem szemeivel lássam őket, és bennük gyógyszerre tegyek szert, mivel kettősnek teremtett az Isten - s amikor látom, nem mint Istennek hódolok annak, amit látok, hanem mint tiszteletre méltó személyek tiszteletre méltó ábrázolásának. Te talán emelkedett és anyagtalan lény vagy, felülemelkedtél a testen, és testetlenként leköpöd mindazt, ami látható, én azonban, minthogy ember vagyok, testtel vagyok körülvéve, testileg is látni kívánom mindazt, ami szent, s társalogni akarok azzal. Ereszkedj le az én alacsony rendű gondolkodásomhoz, te fennkölt, hogy fennköltséged megőrizhesd. Krisztus elfogadja iránta, s hozzátartozói iránt égő vágyamat, és örül az Úr, ha tiszta szándékú szolgáját dicséret éri..."


A lakiteleki ikonfestő tábort Rausz Szilveszter ikonfestő, nyugalmazott rajztanár vezette. Jelenlétével és előadásával megtisztelte a résztvevőket Nagy Márta bizantinológus (Korai ikonfestészet. V. - VII. sz-i ikonok.), a Debreceni Egyetem docense és Feczák László kecskeméti görög katolikus paróchus (Az ikon az egyes ember és a család életében). Az elkészült műveket Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek áldotta meg a tábor utolsó előtti napján.

Megjegyzés: az ikonok mögötti falon a kiállítók egy nagy zöld színű függönyt helyeztek el, ennek színe verődik vissza ilyen sajátosan a képek aranyozott részeiről.
















2011. augusztus 29., hétfő

Gyermekek a templomban

Giovanni Battista Foggini: (Corsini) Szent András első szentmiséje
Márvány. 1685-87. Firenze, Santa Maria del Carmine

Szomorú eset történt a minap az egyik szegedi templomban, egy hétköznap esti szentmisén. Egy édesanya 20 hónapos gyermekével is jelen volt, s a gyermek -kortársai szokásának megfelelően- hangoskodott. Egy tiszteletreméltó korú úriember a szentmise alatt felszólította őket, hogy távozzanak, mert ő nem tud figyelni és máskor nincs alkalma eljönni a templomba.

Ez esetben természetesen mindenkinek igaza van. Annak, aki nem tud figyelni, joga van a megfelelő körülményekhez. Az édesanyának, aki nincs kire hagyja gyermekét, úgyszintén joga van jelen lenni. A gyermek pedig gyermek, ő így imádkozik, mondták a régiek, így ő is jelen lehet.

Sokszor elgondolkodom azon, hogy hol van az a sok gyerek, akiket a templomban az év végi beszámoló alkalmával számszerűsítenek hitoktatói adatok alapján: "450 gyermeket oktattunk az idén a hittanórákon". Akkor miért csak 15-en jöttek el a vasárnapi misére?

Mielőtt még bárki azt hinné, a hitoktatók a hibásak, elárulom: nem. Az elsődleges példa ugyanis a szülő. Ha pedig a szülő nem jön templomba, a kérdés el is van rendezve.

Csakhogy eljön, mégpedig gyermekei nélkül. (Sajnos ugyanez érvényes a hasonlóképpen zúgolódó, mélyen vallásos nagymamákra is...) Pedig a házassági eskü része a kérdés: "Ígéred-e, hogy Anyaszentegyházunk törvényei szerint neveled őket?" A válasz mindig ez: "Ígérem!" Az Anyaszentegyház törvényeit lásd korábbi bejegyzésünkben.

Kedves Olvasó, a gyermekek templomi jelenléte életbevágó kérdés! Vagy azt hiszed talán, hogy a megszállott szülők és nagyszülők abban lelik örömüket, hogy a templom az ő gyermekük visításától visszhangozzék? A katolikus szülő köteles gyermekét vallásosan nevelni, s ez nem csupán abban áll, hogy Barbie-baba helyett angyalkákat akasztunk a karácsonyfára... 

Igen, a gyermeknek rá kell kapnia a misztérium ízére és illatára, mert jól tudjuk, az üdvösség Isten ingyenes kegyelmén múlik, amelyet az Egyház közvetít szentségei által. Hiába tanítod gyermekedet imádkozni, ha mise helyett a TV-t bámulja vagy fagyizni megy a nagypapával... A gyermekeknek a templomban a helye! Vagy elfelejtettük Krisztus szavait: "Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket..."?

Ha jártál már a csíksomlyói kegytemplomban pünkösd előtti péntek éjjel, megízlelhetted, milyen volt egy szentmise évszázadokon keresztül a kulturált Európában. Kókadozó zarándokok, kicsik és nagyok; a mellékoltár lépcsőjén szalonnát szeletelő bácsika; a földön fekvő, nem túl szalonképes, éppen a másik oldalára forduló asszony; álmos katolikusok, akik a kényelmes alvásra alkalmatlan templomban egymás hegyén-hátán keresik a lehető legkellemesebb fekvőhelyet; gyermeküket pelenkázó vagy szoptató anyák, szaladgáló nagyobbak, verekedő kisebbek...

Ne gondold, Kedves Olvasó, hogy gúnyolódom, ez tényleg így történik Csíksomlyón és így történt sokszáz éven keresztül. S ha egy zenetörténeti könyvet felütsz, megtudhatod, hogy bizony a hangversenyek is így zajlottak, még 250 esztendővel ezelőtt is... Ettek, ittak, beszélgettek stb. A zenekar meg játszott: a legújabb Bachot vagy Mozartot, európai szokás szerint, így.

Az első és a harmadik parancsolatnak teszünk eleget, amikor elmegyünk a templomba. Vigyük magunkkal gyermekeinket is, hogy kedvesek legyenek az Úr szemében.

Hogy pedig a tiszteletre méltó korú úriember cselekedete is tiszteletre méltó volt-e, azt döntse el a Kegyes Olvasó...

Kedves Olvasó! Ajánlom figyelmedbe Foggini domborművének égi szférájában a trónoló Istenszülőt a gyermek Krisztussal, és a földi-mennyei szférában, a szentmisén imádkozó kisgyermekes édesanyát. Hát el kell őket kergetni?

2011. augusztus 26., péntek

In memoriam Dobszay László


Dobszay tanár úr azt mondta egyszer újságírói kérdésre válaszolva, amikor a kérdező életművének jelentőségéről vallatta, hogy mint mindig a világtörténelemben, az ő esetében is életében végzett munkájának értéke csupán halála után fog igazán megmutatkozni, az idő lesz az, ami eldönti, hogy valóban tett-e le valamit az asztalra, vagy ez csak napjaink illúziója, amely gyorsan tovarepül.

És íme, a Mindenható Isten akaratából 2011. augusztus 26-án, pénteken hajnalban Dobszay László zenetörténész, karnagy, a Magyar Egyházzenei Társaság alapítója és sokáig elnöke, a Zeneakadémia Egyházzene Tanszakának újbóli életre hívója és annak professor emeritusa, a MTA Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténeti Osztályának vezetője, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke, számos könyv, tanulmány és írás szerzője, számtalan lemez társkarnagya, a XX-XXI. század magyar és nemzetközi egyházzenéjének ill. liturgikus életének minden szerénysége ellenére is meghatározó alakja visszaadta lelkét annak, aki megengedte, hogy életének e 76 esztendejét teljesen Őneki szentelje.

Számszerűen nehéz lenne megmondani, hogy hányan vagyunk ebben az országban és a világon, akik liturgikus szemléletünk alakulását, egyházzenei irányultságunkat, tudásunkat tanár úrnak, az ő fáradhatatlan munkálkodásának, kérlelhetetlen egyenességének, meg nem alkuvó igényességének, halálig tartó példamutatásának köszönhetjük, de nem is ez a lényeg. Sokan vagyunk és kimondhatatlanul sokat köszönhetünk neki. És sokat köszönhet neki a Magyar Katolikus Egyház, mert üldözve bár, félretéve és (látszólag) katakombákban elrejtőzve, de élő lelkiismerete volt évtizedekig a magyar liturgikus életnek, és azoknak, akik szavát nem szégyellték meghallani.

Tanár úrnak igaza volt. Most történt meg a fordulópont. Most mutassa meg az, akinek ez feladata, hogy van-e füle a hallásra és keze a cselekvésre! Vége a személyes sérelmeknek, az ujjal mutogatásnak, az arra legkevésbé méltó nyilvános megszólásának, a Dobszay-társasághoz való tartozás sokak számára áldott, mások számára átkozott bélyegének...

Tanár úr imádságait másutt folytatja. Olyan helyen, ahol a liturgiát nem sumákolják el sem hivatalosak, sem világiak. Ott, ahol ráérnek vég nélkül zengeni a dicséretet, anélkül, hogy kényszerűen az órájukra pillantgatnának. Ott, ahol a liturgia igazságát nem hamisítják meg, ahol tökéletes az elkötelezettség, és ott, ahol végre felteheti azokat a kérdéseket, amelyekre nem kapott választ több évtized kitartó kutatómunkája ellenére sem, s amelyeket régóta oly igen óhajtott megtudni...

Doctor Ladislae, ora pro nobis!

Egy 1500 esztendeje lejegyzett történet...


Szent atyánknak, Szófroniosznak, Jeruzsálem érsekének Gyümölcsöskertjéből:

Ailiai Theodor abba mesélte, hogy volt egy szerzetes az Olajfák‑hegyének kolostorában, aki keményen küzdött az aszkézisben, de a paráznaság démona ostromolta. Egy napon, amikor hevesen rátámadt, a szent öreg jajveszékelni kezdett, és így szólt a démonhoz: „Meddig nem adod még meg magad nekem? Távozz már tőlem, hiszen velem együtt öregedtél meg.” Erre megjelent neki a démon látható alakban, és így felelt: „Esküdj meg nekem, hogy senkinek nem árulod el, amit most mondani fogok neked, és többé nem háborgatlak.” Az öreg így megesküdött neki: „a magasságban lakozóra, senkinek nem mondom el, amit mondasz.” Akkor a démon így szólt hozzá: „Ne hódolj ennek a képmásnak, és többé nem háborgatlak.” Az ikon pedig Úrnőnket, az Istenszülő szent Máriát ábrázolta, ahogy Urunkat, Jézus Krisztust hordozza karján. Mire az öreg: „Hagyj most, hadd gondolkozzam rajta.” Másnap aztán meggyónta Ailiai Theodór abbának, aki akkor a Fárán lavrában időzött: az eljött hozzá, ő pedig mindent elbeszélt. „Igazán bolondot csináltál magadból, abba, hogy esküt tettél a démonnak, mindazonáltal jól tetted, hogy megvallottad. Ám jobb neked, hogy ha nem hagysz ki egyetlen bordélyt sem ebben a városban, mintha nem hódolsz Urunknak és Istenünknek, Jézus Krisztusnak édesanyjával együtt.” Miután megerősítette és felbátorította még más szavakkal is, hazatért. A démon aztán ismét megjelent a szerzetesnek, és így szólt hozzá: „Na mi az, te hitvány? Nemde megesküdtél nekem, hogy senkinek nem mondod el? Hát hogy beszélhetted ki annak, aki nálad járt? Mondom neked, te hitvány, mint esküszegő fognak elítélni az ítélet napján!”. Mire a szerzetes azt válaszolta: „Amiről megesküdtem, megesküdtem. Hogy pedig eskümet megszegtem, tudom. Mindenesetre az én Uram és Teremtőm előtt tett eskümet szegtem meg, téged azonban meg nem hallgatlak.”

Moszkhosz János (kb. 550 - 634) Pratum Spirituale c., tanulságos történeteket tartalmazó gyűjteményéből idézi Damaszkuszi Szent János (650 - 750), az ikontisztelet nagy védelmezője. Bugár M. István korai képtisztelettel foglalkozó szöveggyűjteményéből (Szakrális képzőművészet a keresztény ókorban. Kairosz Kiadó, 2004.) 

2011. augusztus 24., szerda

A Magyar Egyházzene folyóiratról


Nincs semmilyen kerek évforduló. Annyi történt, hogy a napokban újra kézbe vettem a Magyar Egyházzene c. folyóirat XI. évfolyamának 1. számát, hogy egy értékes tanulmány után kutassak (ez a szám tartalmazza tematikus sorrendben az első tíz évfolyam valamennyi megjelent írásának szerzőjét és címét, mégpedig nagyon használható módon). Aztán lekerült a polcról a teljes II. évfolyam, aztán a X., majd az V. is. Ez a folyóirat ugyanis letehetetlen.

Nem csupán a cím által sugallt témában nyújt hasznos és kellemes "szórakozást", hanem a keresztény (ezen belül a katolikus) liturgia számos témáját érinti, és melegen ajánlható akár egyszerű, érdeklődő katolikus híveknek, papoknak is, nyugalmas délutáni olvasgatásra.

Ízelítőül:
Odo Casel: A liturgikus ünneplésről
Barsi Balázs: Az ünnep katolikus teológiájának bibliai alapjai
Liturgia és zene a szakrális térben (kerekasztal-beszélgetés)
Mezey László: A magyar szakrális nyelv problémájához
Adamik Tamás: Szent Ambrus, a szónok
Franz Karl Praßl: Az alleluja és a húsvétot ünneplő keresztény. A zene mint a húsvéti ötven nap liturgiájának meghatározó eleme
Dobszay László: A római offícium
Földváry Miklós István: Ordináriuskönyvek Magyarországon
Godfried Daneels: A liturgia 30 évvel a zsinat után
Michel Saint Pierre: Templom romokban - Egyház veszélyben

...és ez a töredéke annak, ami ebben a lapban olvasható. És milyen színvonalon!

Aki tehát teheti, rendelje meg a még megmaradt számokat az első évfolyamtól kezdve. Megrendelhető a fent jelzett honlapon, az oldal alján található elérhetőségek valamelyikén. (Amikor én rendeltem meg az első nyolc évfolyamot egyben, az induló évfolyamok lapszámai kb. 50 Ft-os darabáron jutottak el hozzám...)

(Megjegyzés: ha a kegyes olvasó a kedvcsináló sorok után kézbe veszi a folyóiratot, és arra a következtetésre jut, hogy az "nyugalmas délutáni olvasgatásra" nem éppen megfelelő, ne feledje, hogy a folyóiratot a Magyar Egyházzenei Társaság adja ki, a magyar szerzők többsége egyetemi oktató, egyházzenész, liturgikus szakember, a külföldiek pedig sokfélék: a bíborostól az egyházmegyei zeneigazgatón keresztül a filozófusig. Éppen ez szavatolja, hogy az érdeklődő valódi értéket tart a kezében. Kár lenne hát olyan nyomdaterméket kézbe venni, amely ennél ugyan könnyebb, de annál haszontalanabb tartalmat hordoz...)