2017. december 25., hétfő

A TEMPLOMOK TITKAI XI.Rész: A sziklába robbantott templom


Nincs Magyarországon még egy olyan hányattatott sorsú szerzetesrend, mint a Pálosok. Sorozatunk tizenegyedik adásában a Gellérthegyben található Sziklatemplomba látogattunk, ahol megismerkedtünk a fehér barátoknak is nevezett szerzetesrenddel.

Az N1TV tulajdonát képező videók és hanganyagok kizárólag a szerkesztőség engedélyével és hozzájárulásával, valamint forrásmegjelöléssel használhatóak fel továbbközlésre. A feltételek be nem tartása esetén kártérítési összegre tartanak igényt!!!

Ezúton köszönjük az N1 Tv-nek hogy rendelkezésünkre bocsátotta és engedélyezte a sorozat közreadását a Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítvány blogoldalnak!
(A szerk.)

†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2017 December 31†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. Várjuk a kedves Híveket az év utolsó Szentmiséjére!

Ezúton szeretném megköszönni
mindannyiunk nevében,Ervin atyának és a mellette szolgáló ministránsok  egész éves áldozatos szolgálatát, a  Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítvány támogatását és olvasóink egész éves kitartó figyelmét!

Nem utolsó sorban a Szeged-Felsővárosi Minorita Rendnek,hogy a hagyományos,római rítusú szentmisékhez egész évben zavartalanul helyet biztosított számunkra!


Reményekkel telve,békés,boldog új esztendőt kívánok mindannyiunknak!





2017. december 23., szombat

Karácsonyi Üdvözlet

Áldott,Békés Karácsonyi Ünnepeket kíván minden kedves Olvasójának a Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítvány!





2017. december 21., csütörtök

A TEMPLOMOK TITKAI X.Rész: A Szent László-legenda nyomában


Magyarország egyik legrégebbi templomában található az a Szent László-legendát rejtő freskó, ami a legnagyobb és legjobb állapotú festmény, mely a legendát ábrázolja. A Templomok Titkai tizedik adásában a türjei prépostság templomában jártunk.

Az N1TV tulajdonát képező videók és hanganyagok kizárólag a szerkesztőség engedélyével és hozzájárulásával, valamint forrásmegjelöléssel használhatóak fel továbbközlésre. A feltételek be nem tartása esetén kártérítési összegre tartanak igényt!!!

Ezúton köszönjük az N1 Tv-nek hogy rendelkezésünkre bocsátotta és engedélyezte a sorozat közreadását a Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítvány blogoldalnak!
(A szerk.)

2017. december 20., szerda

Egy bebörtönzött katolikus életvédő adventi levele

"Az elsődleges kötelességünk a Mi Mesterünk. Mi vagyunk a szolgái. Ne érjenek kötelességszegésen minket Ővele szemben."


Egy lengyel napilap közölte le a Kanadában bebörtönzött életvédő, Mary Wagner adventi levelét, amelyben a lelkiismereti fogoly hölgy köszönetet mond és bátorítást küld a támogatóinak (a levél magyar nyelvű fordítását a cikkünk végén közöljük). A kanadai média Wagner levelét és ügyét is teljes elhallgatással kezeli.


Wagnert december 8-án tartóztatta le a rendőrség egy torontói abortuszklinikán, ahol arra próbált rábeszélni odaérkező várandós nőket, hogy a megfogant gyermekeiket abortuszban való elpusztításuk helyett engedjék inkább megszületni.

Az életvédő asszonyt károkozással, és halmazatként korábban már vele szemben kiszabott büntetés próbaidejének kétrendbeli megsértésével vádolják.

Az ügyének bírósági tárgyalása alatt Wagner fogságban marad, amely előreláthatólag hónapokig is eltarthat. A hatóságok felajánlották neki, hogy szabadon távozhat, amennyiben írásos esküben vállalja, hogy távoltartja magát valamennyi abortuszklinikától. Wagner, lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadta egy ilyen papír aláírását, és helyette inkább elfogadta a fogvatartása fenntartását.

A december 11-én kelt levelét most lengyel nyelvre fordították (mi pedig magyarra, lásd alul), és egy a támogatására létrehozott lengyel nyelvű Facebook oldalon publikálták. A levelet az oldalról egy varsói napilap, a Nasz Dziennikus vette át, amely korábban beszámolt Mary Wagner letartóztatásáról is.

A 43 éves katolikus hölgy mostanra már összesen négy év nyolc hónapot töltött fogságban, amiért békés és imádságos eszközökkel kitartóan próbál nőket és gyermekeket megmenteni az abortuszok borzalmától.

Miközben a különleges asszony történetét a kanadai fősodratú média teljesen ignorálja, Lengyelországban őt szinte hősként ünneplik.

Egy börtönfogsága alatt készült 2015-ös interjújában Wagner azt mondta, az első leveleket Lengyelországból 2012-ben kapta, amikor a történetét a lengyel sajtó lehozta, az olvasók pedig megdöbbenéssel olvasták a tárgyalás során az ügyét kezelő bíró, S. Ford Clements hozzá intézett szavait: "Önnek nincs igaza, és az Istenének sincs igaza."

Clements bíró akkor a kiszabható legsúlyosabb büntetést mérte ki Wagnerre: hat hónap börtönt, károkozásért - annak ellenére, hogy tárgyaláson még az ügyész is ennél enyhébb büntetést kért.

2014 őszén Wagnert országos körútra hívták Lengyelországba, ahol őt mindenhol hősnek kijáró tisztelettel fogadták. 2016-ban ismét Lengyelországba hívták ottani életvédők, arra kérve őt, hogy vegyen részt az azév júliusában Krakkóban tartott Katolikus Ifjúsági Találkozón.

Wagnernek több lengyel püspök is a védelmére kelt, a személyéről Lengyelországban dokumentumfilmet készítettek, és a tiszteletére postabélyeget is kiadtak, ami rácsok mögött ábrázolja őt. 2015 januárjában a lengyel "Jogot az Élethez" (Right to Life) szervezet tüntetést is tartott a varsói kanadai nagykövetség előtt, az akkor épp aktuális bebörtönzése miatt.

Mary Wagner mostani ügyében az első bírósági tárgyalásra december 21-én, csütörtökön kerül sor.

A postacím, ahová levelet lehet küldeni Mary Wagnernek (ez a kanadai Milton város női börtönének postacíme, ahol Mary Wagnert fogvatartják):
Mary Wagner
Vanier Center for Women
655 Martin St., Milton
ON L9T 5E6

Mary Wagner adventi levelének magyar nyelvű fordítása:

(Magyarázatképpen: Az abortuszklinika, ahol Mary Wagnert december 8-án letartóztatták, a 960 Lawrence Avenue West cím alatt található Torontóban, közvetlenül a Borromei Szent Károly katolikus templom mellett.)
Kedves Testvéreim és Nővéreim Krisztusban, a Mi Életünkben!
Béke legyen veletek a Guadalupei Szűzanya ünnepének előestéjén! Megkaptam sokatok üzenetét arról, hogy imádkoztok értem. Köszönöm! Köszönöm a mostani és a december 8-ai imádságaitokat, különösen azokét a kedvesekét, akik jelen voltak a gyilkolóhelyen azon a reggelen. A reggel 8 órás szentmisére érkeztünk a Borromei Szent Károlyhoz, én pedig egyetlen fényt láttam az épületnek azon az oldalán, ahol a gyermekeket megölik. A gyilkolóhely egyik szobájából szűrődött ki. Tőlem balra volt a gyilkolóhely, tőlem jobbra pedig a templom, ahol imádkozunk, és ahol Jézust őrzik. Kívül egy életnagyságú Betlehem, a gyermek Jézusra várva - a Testté lett Ige szimbólumára, Aki ott van közöttünk a templomban, és ott van a legkisebb emberi lények között is. Isten szava jut eszembe a Második Törvénykönyvből: "Életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Válaszd hát az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára és ragaszkodj hozzá. Mert az Úr a te életed..." (MTörv 30,19-20.) Később, amikor a rendőrség megérkezett, kértük őket, hogy segítsenek megvédeni a gyermekeket... Elvittek minket, és amikor megkérdeztem kettejüket, hogy mi történne, ha elengednének, azt mondták, eljárás alá vonnák őket "kötelességszegésért". Imádkozzunk, hogy Isten valamennyi gyermeke megértse, hogy az elsődleges kötelességünk a Mi Mesterünk. Mi vagyunk a szolgái. Ne érjenek kötelességszegésen minket Ővele szemben. Az Úr vezessen minket bűnbánatra.
Veletek az imádságban,
Mary        

írta: Katolikus Válasz

                                                                                                          


2017. december 16., szombat

Churchill az iszlámról

Írta: hal
Winston Churchill írta 1899-ben

"Egy-egy muszlim ragyogó tehetséget mutathat fel, ezrek váltak a királynő derék és lojális katonáivá. Tudják, hogyan kell meghalni, de e vallás befolyása megbénítja a hívei társadalmi fejlődését. Nincs ennél nagyobb visszahúzó erő a világban.

Mily irtózatosak azok a tilalmak, amiket a mohamedánizmus ír elő a követőinek! A fanatikus őrjöngés mellett, ami oly veszélyes egy emberben, mint a veszettség a kutyánál, ott van az a félelmetes, fatalista apátia.

Ennek hatásai jelen vannak számos országban: könnyelmű szokások, szervezetlen mezőgazdaság, lomha kereskedelem és a tulajdon bizonytalansága a jellemző mindenhol, ahol a Próféta követői élnek.

Elfajzott érzékiség fosztja meg az életet a kellemtől és a kifinomultságtól, aztán a méltóságától és a szentségétől. A tény, hogy a mohamedán jog szerint minden nőnek valamely férfi abszolút tulajdonában kell lennie, akár gyerekként, akár feleségként vagy ágyasként, elhalasztja a rabszolgaság végső megszűnését addig, amíg az iszlám elveszíti nagy hatalmát az emberek között.

A mohamedanizmus messze nem haldoklik: militáns és térítő hitről van szó. Már kiterjedt Közép-Afrikára, mindenhol félelem nélküli harcosokat nevelt; és ha a kereszténységet nem védené a tudomány erős karja, azé a tudományé, amely ellen  hiába harcolt, a modern Európa civilizációja elbukhat úgy, ahogy az ősi Róma civilizációja is elbukott.”

Forrás: https://www.snopes.com
Fordítás: http://www.karizmatikus.hu


Mi a közös a szentmisében és a műtétben?

Írta: Dr. Stuart Reiss


Tanulom a szolgálatot a tradicionális szentmiséhez. Eddig három szentmisén szolgáltam (Szent Fülöp oltár, londoni Oratorium).

A beöltözés és az egész folyamat emlékeztet a műtétre és a sebész asszisztens segítségére a beöltözéshez az operáció előtt.

Az érintés nélküli, steril cselekedetek, melyeket minden sebész követ a műtőasztalhoz való érkezésig, valamint a szentmise protokollja nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkettőben érzékelhető a dráma és a színház. Valószínűleg ezért nevezik (angolul, a ford.) a műtét helyét műtéti színháznak (operating theatre).

Mindkét esemény önmagában lelkesítő, magukban foglalják a szenvedést a gyógyuláshoz. A sikeres befejezés után mindkettő csodálatos eredményeket biztosít.

A szentmisén azonban a test maga Krisztus.

(forrás: gloria.tv)

2017. december 13., szerda

A TEMPLOMOK TITKAI IX.Rész: A rejtélyes jelképek temploma

A kis falu katonái 1938 októberében elhatározták, hogy visszafoglalják Felvidéket. Tervük hamar kudarcba fulladt, de emléküket Szentsimonban mai napig őrzik. Azonban Szentsimon nemcsak bátor hőseiről híres, hanem templomáról is, melynek tetején érdekes jelképrendszer, belseje viszont Magyarország legrégebbi kazettás mennyezetét rejti. A Templomok Titkai mai adásában a szentsimoni Simon és Júdás Tádé apostolok templomát mutatjuk be.

Az N1TV tulajdonát képező videók és hanganyagok kizárólag a szerkesztőség engedélyével és hozzájárulásával, valamint forrásmegjelöléssel használhatóak fel továbbközlésre. A feltételek be nem tartása esetén kártérítési összegre tartanak igényt!!!


Ezúton köszönjük az N1 Tv-nek hogy rendelkezésünkre bocsátotta és engedélyezte a sorozat közreadását a Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítvány blogoldalnak!
(A szerk.)

2017. december 12., kedd

Öltözz fel rendesen a misére!

Írta: Sam Guzman
A társadalomban minden egyre jobban köznapivá válik. Láttam embereket bevásárolni saját pizsama nadrágban és szőrös papucsban. Voltam világszínvonalú klasszikus zenei koncerteken, ahol az emberek pálmafás ingbe és farmerba öltöztek.

Tény, hogy nehéz elképzelni bármit, amiért az emberek felöltöznének rendesen. Még esküvők és temetések alkalmával is egyre több a hétköznapi viselet.

Ez zavar engem, mert az öltözködés annak a jele, hogy mennyire vagyunk tekintettel önmagunkra és másokra. Ha nem öltözünk fel bárki vagy bármi kedvéért, ez biztos jele annak, hogy nem tisztelünk senkit és semmit sem.


Öltözködni egy kis áldozatot jelent


Ahhoz, hogy remekül nézzünk ki, kell egy kis erőfeszítés. A jól vasalt öltönyhöz, nyakkendőhöz több idő kell, mint egy gyűrött pólóhoz. A borotválkozáshoz is erőfeszítés szükséges, ha nem sportos és ápolatlan ötórai árnyékként akarunk megjelenni. A fésülködéshez, nem pedig az égnek álló hajhoz, szintén kell egy kis munka. Pontosan ezek a kis áldozatok követelnek időt és energiát, melyek másoknak elmondják, hogy ennyit megérnek ők nekünk.

Hidd el, tudom, hogy nem könnyű a férfiaknak. Mi természetesen nem akarjuk megtenni ezt az erőfeszítést. Garantálom, hogy ha ezt megteszed, akkor úgy fogod érezni magad, mint ha megütötted volna a főnyereményt. Férfiasabbnak és magabiztosabbnak fogok érezni magadat.


Öltözz fel misére!


Még ha nem is hiszed, hogy megéri felöltözködni a mindennapi tevékenységekhez, van egy hely, ahol sosem veheted lazára az öltözködést. Sosem. Ez pedig a szentmise.

Jézus, a királyok Királya, az Ön plébániáján jelenik meg. Angyalok remegnek előtte, a démonok menekülnek tőle, és ő jelen van az oltáron minden misében. Tényleg csattogós papucsban és nagyzsebes nadrágban akarsz vele találkozni? Tényleg azt akarod mondani Jézusnak, "Miattad nem volt érdemes felöltözködni?"

Küzdünk, mint társadalom a jogdíj megértéséért. Van egy elvetemült nézetünk az egyenlőségről, ami azt mondja, hogy senki sem számít, bárki is ő, hogy méltó legyen a becsületre és a tiszteletre. Ez egyszerűen rossz. Szent Pál azt mondja, hogy „Adjátok meg tehát mindenkinek, amivel tartoztok; akinek tisztelettel, annak a tiszteletet!” Ha pedig valaki tiszteletre méltó, az Jézus Krisztus, a mi papunk és királyunk.

Tudom, tudom. Senki más nem csinálja. Tény, hogy a tömeg a legtöbb plébánián nemigen tisztelettudó (remélem ti igen). De ez nem mentség. A férfi részben attól férfi, hogy helyesen cselekszik akkor is, ha ez nem népszerű. Légy erős, ússzál az árral szemben.

Papok, magyarázzátok el az igazi Jézus jelenléte jelentőségét az Eucharisztiában, majd óvatosan ösztönözzétek a híveket, hogy a tiszteletet azzal is mutassák ki, ahogyan öltözködnek.


A törvényeskedés nem válasz


Amikor Azt gondolom, hogy minden férfinek fel kell rendesen öltöznie a misére, nem akarom megszabni, hogy pontosan mit kell viselni. Nem az én dolgom ajánlani egy három részes öltönyt, egy bizonyos színű nadrágot, vagy szárnyas kaplis lyukasztott cipőt. Bár nem mondom meg, hogy mit vegyél fel, javaslok három alapvető szabályt, hogyan kell felöltözni misére.

1. Olyan öltözetet válassz, mely némi erőfeszítést igényel
Amikor választasz, mit vegyél fel a misére, ne azt, ami a leginkább kényelmes és egyszerű. Inkább legyen egy kicsit kényelmetlen. Például, ha Crocs gumipapucsban szoktál misére járni, próbálj elviselni egy szép bőrcipőt. Ha egy pólóhoz szoktál, próbálj meg egy inget húzni. Ha már viselsz nyakkendőt, próbálj hozzá egy sportos kabátot vagy zakót. Más szóval, tegyél némi erőfeszítést, és hozz egy kis áldozatot.

2. Az öltözéket legyed átlag feletti
Mindannyian különböző helyeken élünk, és a kultúránknak sok köze van ahhoz, hogy mi minősül tiszteletteljes ruházatnak. Egy dolgos kézre a vidéki Montana-ból vagy egy szegény bevándorlóra nem ugyanaz vonatkozik, mint egy jó módú Wall Street hivatalnokra. Nem számít, hogy hol élünk, mindannyian a "vasárnapi legjobb" ruhát kell viselnünk, ami szebb, mint amit viselünk minden nap. Ha ugyanazt húzod fel misére, mint amiben moziba mész, az gond ebből a szempontból.

3. Tedd szeretetből
A legfontosabb, hogy a szeretet legyen a motivációnk. Abban a pillanatban, ha nem szeretetből, hanem más okból kezdjük el csinálni a dolgokat, az időnket vesztegetjük. Hallottam egy csomó ember azt mondja, „Isten a szívünket nézi. Látja, hogy szeretem őt, még ha nem is öltözöm fel neki.” ROSSZ. A szeretet mindig kinyilvánítja magát odaadó cselekmények által. A szeretet nem egy érzés, hanem egy választás, hogy feláldozod magadat vagy számodra valami értékeset valaki másért. Ahogy korábban is mondtam, az öltözködés némi áldozattal jár. Mondd Jézusnak, hogy szereted Őt és megtiszteled Őt azzal, hogy áldozatot hozol, amikor kiválasztod az öltözéket a miséhez. Minél inkább nincs kedved öltözködni, annál értékesebb az áldozatod, az időd és figyelmed Jézus számára


Következtetés


Míg a világ azt mondja, hogy semmi sem éri meg, hogy felöltözködj, ez soha nem vonatkozik egy katolikus úriemberre. Meg kell mutatnunk, tekintettel vagyunk önmagunkra és másokra és ezért erőfeszítést hozunk az öltözködésben, különösen a szentmise esetében. Legyünk bátran tömegkultúra-ellenesek még akkor is, ha mások szerint viccesen nézünk ki.

Mi a szokásos öltözék a helyi plébánián? Hogyan lehet felöltözni még jobban a misére?






2017. december 9., szombat

Liberalizmus = vallás

Írta: Richard Williamson püspök
Megjelent:
2017. december 09-én a http://www.karizmatikus.hu honlapon.



A mi Urunk azt mondta: "Isten vagy Mammon - válassz." 

"A Vatikán, ahol a Mammont választották, most beteg.

Nem csak a liberalizmus olyan súlyos bűn, amely megalázza a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Valójában ez egy vallás. Meghalunk a liberalizmustól és annak következményeitől. Két évszázad alatt átterjedt mindenhová, iskoláinkba, társadalmainkba. Ez egy méreg, amely tönkreteszi Isten parancsolatait, mindennel együtt, ami a keresztény civilizáció szépségét és nagyságát alkotja.

XIII. Leo Humanum Genus Enciklikája ezt mondja a szabadkőművesekről: "A maszkot el kell távolítanunk és megmutatni őket olyannak, amilyenek valójában, hogy elkerüljük őket és hibáikat." Úgy vélem, hogy a liberalizmus a szabadkőművesség gyümölcse, amiről szintén le kell rántani a maszkot, hogy megértsük veszélyeit.
A liberalizmusnak van saját istennője: a szabadság. A francia forradalom idején a liberálisok a párizsi Notre Dame székesegyházban a ráció istenét imádták, azaz a szabadságot, az ember szabadságát, aminek szobra van a New York-i kikötő bejáratánál, és amit nemrégen ünnepeltek hihetetlen módon. Az ember szabad, végül megszabadul minden törvénytől, és különösen Isten törvényétől. A szabadság a liberalizmus vallásának istennője.

A liberalizmusnak megvan a papsága a szabadkőművesek személyében, titkos, jól szervezett, rendkívül hatékony papsággal. Több ezer és ezer szabadkőműves van. A B'nai B'rith kizárólagosan zsidókból álló szektának, amely gyakran jár el Rómában az egyházfőknél, és jelen voltak az Assisi találkozón, ötszázezer tagja van az egész világon. A Grand Orient páholy is széles körben elterjedt.

A liberalizmusnak is vannak dogmái: ez az Emberi Jogok Nyilatkozata. Ahogy a pápák tanították, a liberalizmus ezen jogai a szabadkőművesség által feltalált eszközök, melyeket Isten ellen arra használják, hogy az embert megszabadítsák Istentől. Ettől kezdve az ember szabadon követheti el a bűnt, engedetlen lehet Istennek. . . a sajtó szabadsága. . . csak egyike annak a számos emberi jognak, melyeket a pápák évszázadok óta elítélnek.

A liberalizmusnak erkölcse is van, ami egyszerűen az erkölcstelenség: fék nélküli szabadság. A liberálisok húsz éve sikeresen bevezették a szinte minden államban azokat a törvényeket, melyek azon az alapelveken alapulnak, melyek ellentétesek a katolikus erkölccsel, mint például az abortusz, szabad együttélés, stb. - a bűnben élést előnyben részesíti az adózási rendszer is.

A liberalizmusnak van politikája: nevezetesen a demokrácia, a számok demokráciája. Az emberek azok, akik - állítólag - felelősek ezért. De valójában a "demokrácia" arról szól, hogy jobban alárendeljük őket, uralkodjunk fölöttük, kifosszuk õket egy mindenható állam javára, a totalitárius szocializmus alá, ami fokozatosan elpusztítja a tulajdonjogot, ami miatt az állampolgárok az év harmadik felében ingyen dolgoznak az államnak. Az állampolgárok a totalitárius állam rabszolgáivá válnak.
Az úgynevezett szabadság a liberalizmus politikája.
A liberalizmusnak van oktatása: az oktatásnak ateistának, világinak, és az egész nemzet számára elérhetőnek kell lennie. Franciaországban nem a püspökök védték a nem-kormányzati szabadságot, hanem a családok. Ha kétmillió ember nem ment volna Párizsba, hogy meghiúsítsák az oktatásra vonatkozó szocialista törvényt, Franciaországban ma csak a kormányzati oktatás lenne, és a magánoktatás eltűnt volna.

A liberalizmusnak van gazdasága, a nemzetközi pénzügyi szervezetek irányítják. Amilyen mértékben az államok a liberális erkölcsöt, a liberális gazdaságot, a liberális oktatást és a liberális törvényeket alkalmazzák, még ha hatalmas adóssággal is rendelkeznek, a Nemzetközi Valutaalap olyan mértékben támogatja őket.
Ezzel ellentétben a liberalizmusnak ellenálló államokat pénzügyileg aláássák és gazdaságilag tönkreteszik, ha ez lehetséges.
A Vatikánt is tönkretették a nemzetközi pénzügyek. A szabadkőművesek beszivárgották a pápai pénzügyekbe, áthelyezték a vatikáni vagyont Kanadába, ahol az eltűnt. A szabadkőművesek és a nemzetközi pénzügyek azonnal közbeavatkoztak bármilyen szükséges anyagi támogatás nyújtásával. Itt van olyan nyomás, amit Rómában gyakorolhatnak püspökök vagy bíborosok kinevezésére, de bármire, amit a pápa csinál. Gyakorlatilag a szabadkőműves liberalizmus szolgálatában áll jelenleg. Úgy kell elmondanunk ezt, ahogy van."

Így mondta Lefebvre érsek (rövidítve) 1986-ban, Barcelonában. Szükség van-e egyetlen szót is változtatni rajta?

Kyrie eleison.

Forrás angol nyelven (SSPX hírlevél)

2017. december 8., péntek

ADVENT – ÚRJÖVET


Isten irgalmából megint ránk köszönt egy adventi időszak, ami olyan sok kegyelmet közvetít és sok szép emléket juttat eszünkbe.
Általában hármas adventre készülünk, illetve az advent hármas dimenziója van jelen minden felkészülésünkben, hiszen a múlt, a jelen és a jövő összetartozik.
Az adventi időszakban számunkra Jézus születésére való felkészülésünk a domináló, de tudnunk kell, hogy a jelen mellett vissza kell tekintenünk a múltra, amikor az ősatyák szomjazva várták a Messiást, és a jövőbe, amikor Jézus megígért második eljövetele majd bekövetkezik.
Jézus születésére való felkészülés nagyon fontos és örömteli időszak az életünkben, mivel az Ő születése nemcsak Őróla szól, hanem rólunk is, mivel értünk született, a mi megváltásunkért. Csodáljuk és hálásak vagyunk a lehajlásért hozzánk és azért, hogy szeretetből áldozatokat hozott értünk.
Istennek tetsző lelkület a hálás lelkület, amely különösen is kell, hogy jellemezze adventünket.
A hála mellett jelen kell lennie a bűnbánatnak is, hiszen vannak az életünkben elhibázott lépések, amit észre kell venni, meg kell bánni és a jó irányba kell elindulni.

Adventben van azonban egy előretekintés Jézus második eljövetelére. Ha megfigyelitek a szentírási szakaszokat, akkor ezek túlnyomó részben erre az időszakra koncentrálnak és csak advent utolsó hetében fókuszálódik a figyelem Jézus születésére, illetve az előtte történő eseményekre.

A jelen időszakban nagyon sokan félelemmel tekintenek a jövő felé. Még a keresztények nagy része is tele van félelemmel, mert háborúk dúlnak, természeti csapások pusztítanak, az erkölcstelenség hatalmas méreteket ölt.
Ennek a félelemnek van reális alapja. De nekünk keresztényeknek és engesztelőknek hinnünk kell és bíznunk kell Isten irgalmában és nem átadni magunkat a félelemnek, mert az teljesen megbénít és leblokkol. Cselekvésre képtelenné tesz. Márpedig ha nem tudok cselekedni, (ezt lelki cselekvésre értem most) akkor magammal foglalkozva  elfelejtek másokért imádkozni és könyörögni és Isten nem tud engem felhasználni mások megmentésében, holott erre kaptunk küldetést.
Igaz, bennünk is vannak sötét foltok, amit engedni kell Istennek, hogy tisztítson meg és ez fájdalommal jár. Viszont szükséges, hogy ne kerítsen hatalmába az önzés, hogy a saját üdvözülésemre fordítom a figyelmet és nem törődöm mások szomorú lelki hanyatlásával.
Jézusra, a mi Urunkra és Üdvözítőnkre és Édesanyjára Máriára kell tekintenünk és észrevesszük indításaikat, amiket saját megtérésünk és mások megtérésének javára adnak.

Különösen szeretném felhívni a figyelmeteket a józanságra a különböző jelenésekkel vagy üzenetekkel kapcsolatban.
Amíg azon gondolkodtam, hogy mi legyen az a szentírási rész ami ebben az évben adventünket jellemezhetné, erre találtam Lukács evangéliumában:
„Jönnek napok amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját is, de nem fogjátok látni. Ha azt mondják majd nektek, íme itt van, íme ott van, ne fussatok oda és ne higgyétek.” (Lk. 17,22-23.)

Magam is látom, hogy az internetet elárasztották különböző megosztások, blogok és oldalak, melyek fenyegető üzeneteket terjesztenek, Jézus visszatérésével kapcsolatban.
Istent olyan vérszomjasnak ábrázolva, aki alig várja, hogy lesújtson a világra és megbüntesse azt.

Úgy gondolom, Isten olyan Atya és Jézus olyan Testvér és Megváltó, aki alig várja azt, hogy őszintén megtérve visszatérjünk az Atyai házba és Szívére ölelhessen minket.
Várja a mi közreműködésünket, bármennyire is méltatlannak gondoljuk magunkat, hogy segítsünk másoknak Istenre rátalálni és hazatalálni.
Az Úrnak nem akadály a mi gyengeségünk, de azt szeretné, ha nem erre néznénk, hanem Őrá.

Tehát kérlek titeket, hogy ne a fenyegető üzeneteket olvassátok, hanem helyette fogjátok meg a rózsafüzért és imádkozzátok. Tegyetek minél több jót addig, amíg ezt meg tudjátok tenni és bízzatok határtalanul és feltétel nélkül az Irgalmas Istenben, aki mindent rendbe tud tenni a mi életünkben, mások és a világ életében is.
Igaz, szükséges a tisztulás, mert a gonoszság világméreteket öltött. De az is szükséges, hogy mi ne engedjünk teret a gonosznak, aki félelemmel és rettegéssel akarja megingatni a bizalmunkat és hitünket Istenben.
Higgyétek el, Isten Úr a jelenlegi káosz felett is és Isten az ember oldalára állt a gonosz támadása, sőt a saját igazságossága ellenére is.
A hiteles tanítást kell követni (Egyház tanítása).
A hiteles jelenésekre kell hallgatni (Fatima, Medjugorje). Ahol Isten az Ő Édesanyján Szűz Márián keresztül a szüntelen megtérésre, imádkozásra és az engesztelésre hív. Legyen imánk bizakodó, félelem és rettegés nélküli. Helyezzük életünket és szeretteink életét teljesen Istenünk Irgalmas Szívébe és Ő gondoskodni fog rólunk.



Forrás: http://palosnoverek.hu                                                                                                         

2017. december 7., csütörtök

A TEMPLOMOK TITKAI VIII.Rész: Géza fejedelem lányának temetkezési helye – Magyarország legrégebbi temploma

Sok száz éven át egy kis Tarna menti falu kápolnájának aknasírjában lelt örök nyugalomra, Géza fejedelem lánya Piroska, míg egy feltárás során a műemlékvédelmi hatóságok elvitték a maradványokat. A Templomok Titkai mai adásában Magyarország legrégebbi kápolnáját, a tarnaszentmáriai Sarlós Boldogasszony templomot mutatjuk be.

Az N1TV tulajdonát képező videók és hanganyagok kizárólag a szerkesztőség engedélyével és hozzájárulásával, valamint forrásmegjelöléssel használhatóak fel továbbközlésre. A feltételek be nem tartása esetén kártérítési összegre tartanak igényt!!!


Ezúton köszönjük az N1 Tv-nek hogy rendelkezésünkre bocsátotta és engedélyezte a sorozat közreadását a Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítvány blogoldalnak!
(A szerk.)

2017. december 3., vasárnap

Xavéri Szent Ferenc emléknapja

Xavéri Ferenc (Francisco de Jassu y Javier, 1506–1552) áldozópap, jezsuita szerzetes, az Egyháznak Pál után egyik legnagyobb térítő apostola a Távol-Keleten, főként Indiában és Japánban töltötte élete nagy részét. Példája ezreket vonzott a missziókba. Az indiai Goa városában temették el; az ott pusztító pestis elmúlását az ő közbenjárásának tulajdonították.

A hét szentje című sorozatában Arkadiusz Nocoń atya az Egyház történetének egyik legnagyobb misszionáriusáról, Ázsia apostoláról, az inkultúráció úttörőjéről írt a Vatikáni Rádió magyar nyelvű honlapján (lengyelből fordította Szemere János atya):

1506. április 7-én született a spanyolországi Javier várában. 1552. december 3-án halt meg a kínai Szancsán-szigeten. 1619. október 25-én V. Pál pápa boldoggá, 1622. március 12-én XV. Gergely pápa szentté avatta. Ereklyéi az indiai Goában, karereklyéje Rómában, az Il Gesù-templomban található. A katolikus missziók, India, Japán és a tengerészek védőszentje.

Baszkföldről származott. Kora egyik legbefolyásosabb embere volt. Magas, jó kiállású, tehetős és intelligens ember volt. Párizsi tanulmányai alatt találkozott Boldog Fáber Péterrel és Loyolai Szent Ignáccal, amely döntően meghatározta élete alakulását. Nem sokkal azt követően, hogy Németországban színre lépett Luther Márton, a három barát megalapította új rendjét, a Jézus Társaságát, ismertebb nevén a jezsuita rendet.

1534. augusztus 15-én Ignáccal és öt társával szegénységi és tisztasági fogadalmat tett. Azt is megfogadták, hogy elzarándokolnak a Szentföldre. 1536 telén indultak útnak. Velencében arról értesültek, hogy a törökök a Szentföldre vezető összes utat lezárták, így nem folytathatták útjukat Krisztus szülőföldjére. 1537. június 27-én szentelték pappá őket Velencében.

III. Pál pápa 1540-ben megadott jóváhagyásával és a mindenkori pápának tett külön engedelmességi fogadalmukkal a rend rövid időn belül elkápráztatta a világot missziós lendületével.

Ferenc mint a rend egyik alapítója és Szent Ignác egyik legközelebbi munkatársa kezdetben                Bolognában és Rómában tevékenykedett. 1541-ben elérkezettnek látta az időt, hogy a világ távolabbi tájaira is elvigye az evangéliumot, ezért Indiába ment, ahol mint első jezsuita misszionárius a Jóreménység-fokától egészen a Kínáig terjedő területek pápai legátusaként hirdette Isten Igéjét. Rendkívül hosszú utazása alatt, amely majd egy évig tartott, súlyos betegségen esett át, míg végül 1542. május 6-án eljutott Indiába, ahol azonnal nekilátott a munkának.

Részlet Xavéri Szent Ferencnek Szent Ignáchoz írt egyik leveléből: „Amióta Ázsiában vagyok, egyáltalán nem pihentem; szorgalmasan körüljártam a falvakat, és megkereszteltem minden gyermeket, aki még nem volt megkeresztelve. Köztük rengeteg olyan csecsemőt is, akik – mint ahogy mondani szokás – még azt sem tudják, miben különbözik jobb kezük a baltól. A nagyobbacska gyermekek pedig a zsolozsmát elmondani vagy enni és pihenni sem hagytak, csakhogy valamilyen imádságra tanítsam meg őket. (…) Ezen a vidéken sokan csak azért nem lesznek kereszténnyé, mert nincs, aki keresztényekké tegye őket. Nagyon sokszor eszembe jutnak az európai egyetemek, különösen a párizsi; szeretnék végigrohanni rajtuk, és válogatás nélkül szerte kiabálni, hogy azokat, akikben több a tudomány, mint a szeretet, így döbbentsem meg: 'Jaj, a lelkek milyen nagy száma van kizárva a mennyországból a ti bűnötök miatt, és jut kárhozatra!' (…) Bárcsak ennek a feladatnak is annyira nekifeküdnének, mint a tanulmányaiknak. (…) Bár ez a gondolat arra indítaná őket, hogy feledve egyéni kedvteléseiket, meg a pusztán emberi dolgokat, mindenestül Isten útmutatására és döntésére bízzák magukat, és szívből így kiáltanának: 'Itt vagyok, Uram! Mit akarsz, hogy cselekedjem? Küldj, ahová csak kívánod, akár még Indiába is!'”

Az volt az álma, hogy bejusson Kínába. Hiába keresett azonban vezetőt, nem volt, aki bevitte volna őt, Kína határának átlépése ugyanis halálbüntetéssel járt. Az állandó utazástól, munkától kimerülve és a helyi klímától megviselve halt meg 1552. december 3-án, 46 évesen a Szancsán-szigeten, Kína partjainál, ahová végül sosem sikerült bejutnia.

Teste csodálatos módon – a szigeten uralkodó hőség és magas páratartalom ellenére is – épségben maradt. Néhány hónappal később átvitték őt Goába, ahol a mai napig nyugszik.

Annak ellenére, hogy eltelt kétezer év Jézus születése óta, embermilliók élnek úgy a világon, mintha „Krisztus előtt” lennének, ugyanis nincs senki, aki apostolkodna köztük. Advent kezdetén, amikor Isten születésének ünnepére készülünk, az Egyház elénk tárja Xavéri Szent Ferenc alakját, hogy emlékeztessen, Krisztus nem születik meg nélkülünk, nekünk kell elvinnünk Őt a világba, a mi életünknek kell evangéliummá válni a másik ember számára – írta Arkadiusz Nocoń.

Istenünk, te Xavéri Szent Ferenc áldozópap igehirdetésével számos népet térítettél a hitre. Add, hogy az ő buzgó hite lángoljon híveid lelkében, és az Anyaszentegyház örömmel lássa maga körül sok hűséges gyermekét. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.



Xavéri Szent Ferencet többnyire vándorbottal, kezében kis feszülettel vagy nyomorúságos kunyhóban, magára hagyott haldoklóként szokták ábrázolni. Közbenjárását tengeri utazások során, pestisjárvány idején, a halál óráján kérik. Nápoly városa 1656-ban dühöngő pestis idején kezdte patrónusként tisztelni – olvasható Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában.

1709-ben, a pestisjárvány idején Buda is védőszentjének választotta. Magyarországi tiszteletének egyik első nyoma Szepes fogadalomból épült Xavér-kápolnája, Bársony György prépost felajánlása (1669). A XVIII. században épült magyarföldi jezsuita templomok közül őt választotta pártfogóul Trencsén (1684), Szakolca (Skalica) (1724), Rozsnyó (1660 táján) és Besztercebánya. Ez utóbbiból később püspöki székesegyház lett, a szentből az új egyházmegye patrónusa. Kőszeg középkori Jakab-temploma a barokk időkben a jezsuitáké volt, egyik kápolnáját neki szentelték. Népszerű szentelménnyé vált a Xavér olaja (oleum de lampade Oberburgensis S. Xaverii) – messze földről is eljöttek érte.

Forrás: Magyar Kurír

A TEMPLOMOK TITKAI VII.Rész: A megemelt templom

A Tartalomból:
Több hónap alatt, a maga idejében világszenzációnak számító technikával, 140 centiméterrel emeltek meg egy budai templomot az 1930-as évek végén. A Templomok Titkai hetedik adásában a fővárosi Szent Flórián görögkatolikus templomban jártunk.

Az N1TV tulajdonát képező videók és hanganyagok kizárólag a szerkesztőség engedélyével és hozzájárulásával, valamint forrásmegjelöléssel használhatóak fel továbbközlésre. A feltételek be nem tartása esetén kártérítési összegre tartanak igényt!!!


Ezúton köszönjük az N1 Tv-nek hogy rendelkezésünkre bocsátotta és engedélyezte a sorozat közreadását a Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítvány blogoldalnak!
(A szerk.)

2017. november 25., szombat

A TEMPLOMOK TITKAI VI.Rész: A mezítlábas Notre Dame

A tákosi 250 éves kis református templom az élő példája annak, hogy nincs erősebb hatalom, mint az Istenbe vetett hit.

Az N1TV tulajdonát képező videók és hanganyagok kizárólag a szerkesztőség engedélyével és hozzájárulásával, valamint forrásmegjelöléssel használhatóak fel továbbközlésre. A feltételek be nem tartása esetén kártérítési összegre tartanak igényt!!!


Ezúton köszönjük az N1 Tv-nek hogy rendelkezésünkre bocsátotta és engedélyezte a sorozat közreadását a Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítvány blogoldalnak!
(A szerk.)

2017. november 22., szerda

†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2017 November 26†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. Várjuk a kedves Híveket!

2017. november 17., péntek

A TEMPLOMOK TITKAI V.Rész: Az Árpád-kori fénytemplom

Az 1200-as évek végén épített Árpád-kori templom tervezésekor figyelembe vették a Nap járását, így csodás fényjáték tapasztalható. Az eredeti freskók mellett, matematikai rejtélyeket is találtunk. A Templomok Titkai ötödik adásában Veleméren jártunk.

Az N1TV tulajdonát képező videók és hanganyagok kizárólag a szerkesztőség engedélyével és hozzájárulásával, valamint forrásmegjelöléssel használhatóak fel továbbközlésre. A feltételek be nem tartása esetén kártérítési összegre tartanak igényt!!!


Ezúton köszönjük az N1 Tv-nek hogy rendelkezésünkre bocsátotta és engedélyezte a sorozat közreadását a Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítvány blogoldalnak!
(A szerk.)

2017. november 12., vasárnap

Ferenc pápa: Emeljük fel szívünket, ne telefonjainkat! (Cikk, a Magyar Kurír oldaláról)

November 8-án a Szentatya új katekézissorozatot kezdett a szerda délelőtti általános kihallgatás keretében: a szentmiséről tartja elmélkedéseit, hogy jobban megértsük és átéljük az Eucharisztia szertartását, és így a mise valóban segítsen minket közelebb kerülni Istenhez.

Ferenc pápa katekézisét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma új katekézissorozatot kezdünk, mely az Egyház „szívére”, vagyis az eucharisztiára irányítja figyelmünket. Számunkra, keresztények számára alapvető fontosságú, hogy jól megértsük a szentmise értékét és jelentését, hogy mind teljesebben megélhessük kapcsolatunkat Istennel.
Nem felejthetjük el, milyen sok keresztény volt az egész világon az elmúlt kétezer évben, akik a halálig is kitartottak, csakhogy megvédjék az eucharisztiát, és milyen sokan vannak ma is, akik életüket kockáztatják azért, hogy részt vehessenek a vasárnapi misén. 304-ben, a Diocletianus-féle keresztényüldözés idején egy észak-afrikai keresztény csoportot rajtakaptak, hogy misét mutat be egy házban, és börtönbe zárták. Amikor a római helytartó kihallgatta őket, megkérdezte, miért csinálták, amikor tudták jól, hogy szigorúan tilos. Ők azt válaszolták: „Vasárnap nélkül nem élhetünk”. Ezzel azt akarták mondani: ha nem ünnepelhetjük az eucharisztiát, akkor nem tudnánk élni, akkor keresztény életünk elhalna.
Jézus ugyanis azt mondta tanítványainak: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és feltámasztom az utolsó napon” (Jn 6,53–54).
Azokat az észak-afrikai keresztényeket megölték, mert misét mutattak be. Arról tettek tanúságot, hogy le lehet mondani a földi életről az Oltáriszentségért, mert az ad nekünk örök életet, az tesz részesévé minket Krisztus halálon aratott győzelmének. Az ő tanúságtételük kérdőre von mindnyájunkat, és választ vár arra a kérdésre, mit jelent számunkra részt venni a szentmiseáldozaton, mit jelent az Úr asztalához járulni. Vajon azt a forrást keressük, amely „élő vizet buzog” az örök életre?; amely életünket a dicséret és a hálaadás lelki áldozatává teszi?; és amely egy testté tesz minket Krisztussal? Ez a szent eucharisztia legmélyebb értelme – maga az eucharisztia szó „hálaadást” jelent –: hálaadás az Atya, Fiú és Szentlélek Istennek, aki bevon és átalakít minket az ő szeretetközösségében.
A következő katekézisekben szeretnék választ adni az Oltáriszentséggel és a misével kapcsolatos néhány fontos kérdésre, hogy újra felfedezzük – vagy felfedezzük –, hogyan ragyog át a hit eme misztériumán keresztül Isten szeretete.
A II. vatikáni zsinatot az a vágy vezette erősen, hogy a keresztényeket a hit nagyságának és a Krisztussal való találkozás szépségének megértésére vezesse. E cél érdekében mindenekelőtt a liturgia megfelelő megújítására volt szükség, a Szentlélek vezetésével, hiszen az Egyház folyamatosan a liturgiából él, és neki köszönhetően újul meg.
Az egyik központi téma, amelyet a zsinati atyák hangsúlyoztak, a hívők liturgikus képzése volt, mely elengedhetetlen az igazi megújuláshoz. Éppen a ma kezdődő katekézissorozatnak is ez a célja: növekedni annak a nagy ajándéknak a megismerésében, amelyet Isten az eucharisztiában nekünk adott.
Az eucharisztia egy csodálatos esemény, amelyben Jézus Krisztus, a mi életünk jelenvalóvá teszi magát. A misén való részvétel azt jelenti, hogy „újra átéljük az Úr kínszenvedését és megváltó halálát. Teofánia történik: az Úr jelenvalóvá teszi magát az oltáron, hogy odaadja magát az Atyának a világ üdvösségéért” (Homília a szentmisén, Szent Márta-ház, 2014. február 10.). Az Úr ott van velünk, jelen van! Sokszor előfordul, hogy mi csak odamegyünk, nézelődünk, csevegünk egymást között, miközben a pap misézik, és elfelejtjük, hogy mi ott vagyunk az Úr közelében. Az Úr van ott! Ha ma idejönne a köztársasági elnök, vagy egy másik fontos személy a világban, biztos, hogy mindannyian ott tolonganánk a közelében, szeretnénk üdvözölni. De gondolj csak bele: amikor misére mész, ott az Úr van! Te pedig szétszórt vagy! Az Úr van ott! Tudatosítanunk kell ezt! „De Atyám, a misék unalmasak!” „Mit mondasz, az Úr unalmas?” „Nem, nem, a mise nem, hanem a papok!” „Igazad van, a papok térjenek meg, de figyelj arra, hogy az Úr van ott!” Értetitek? Ne felejtsétek el!
Most pedig próbáljunk meg feltenni néhány egyszerű kérdést magunknak. Például: miért vetünk keresztet és miért végzünk bűnbánatot a mise elején? Itt ismét szeretnék egy kitérőt tenni. Megfigyeltétek már, hogyan vetnek keresztet a gyerekek? Azt se tudod, mit csinálnak, keresztet vetnek, vagy valamit magukra rajzolnak. Így, össze-vissza csinálják [mutatja]. Meg kell tanítani a gyerekeket, hogy szépen vessenek keresztet. Így kezdjük a misét, így kezdjük az életet, így kezdjük a napot. Ezzel azt akarjuk kifejezni, hogy az Úr keresztje váltott meg minket. Nézzétek a gyerekeket, és tanítsátok meg őket, hogy szépen vessenek keresztet! Azután jönnek az olvasmányok a misében; miért vannak ott? Miért olvasunk vasárnap három olvasmányt, a többi napokon meg kettőt? Mi a szerepük, mit jelent az olvasmány a misében? Miért olvassuk őket, mi a céljuk? Vagy: a szertartást vezető pap miért mondja azt egy bizonyos ponton, hogy „Emeljük fel szívünket!”? Nem azt mondja: „Emeljük fel telefonjainkat, és készítsünk fotót!” Nem, az rossz szokás! Megvallom nektek, nagy szomorúsággal tölt el, amikor itt, a téren vagy a bazilikában misézem, és sok felemelt telefont látok, de nemcsak hívők fényképeznek, hanem papok is, püspökök is. De hát kérem szépen! A mise nem egy látványosság, hanem azért megyünk misére, hogy találkozzunk az Úr kínszenvedésével és feltámadásával. Ezért mondja azt a pap: „Emeljük fel szívünket!” Mi ennek a jelentése? Ne felejtsétek el: semmi telefon!
Nagyon fontos a visszatérés az alapokhoz, annak újrafelfedezése, ami lényeges, azon keresztül, amit érintünk és látunk a szentségekben való részesedés során. Szent Tamás apostol kérése (vö. Jn 20,25) – hogy láthassa és megérinthesse Jézus testén a szögek helyét – azt a vágyat fejezi ki, hogy valakiképpen „megérinthesse” Istent, hogy hihessen neki. Amit Szent Tamás kér az Úrtól, az, amire mindannyiunknak szüksége van: látni őt, megérinteni őt, hogy felismerhessük. A szentségek ennek az emberi szükségletnek felelnek meg. A szentségek – és különösen az eucharisztia ünneplése – Isten szeretetének jelei, kiváltságos utak a vele való találkozáshoz.
Így e katekéziseken keresztül, melyeket ma kezdünk, szeretném veletek együtt újra felfedezni azt a szépséget, amely ott rejtőzik az eucharisztia ünneplésében, és amely, miután feltárult, mindnyájunk életének teljes értelmet ad. Szűz Mária kísérjen minket ezen az új útszakaszon! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: News.va
Forrás: Magyar Kurír
http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-emeljuk-fel-szivunket-ne-telefonjainkat

2017. november 7., kedd

A TEMPLOMOK TITKAI IV.Rész: A csodatévő kegykép

A pócsi templomban 1696-ban könnyezni kezdett a Szűz Mária ikon, amit az osztrákok erőszakkal Bécsbe vittek. 1715-ben a kép másolata is könnyeket hullatott, majd 190 évvel később megismételte a csodát. A Templomok Titkai negyedik adásában a Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyen jártunk.

Az N1TV tulajdonát képező videók és hanganyagok kizárólag a szerkesztőség engedélyével és hozzájárulásával, valamint forrásmegjelöléssel használhatóak fel továbbközlésre. A feltételek be nem tartása esetén kártérítési összegre tartanak igényt!!!


Ezúton köszönjük az N1 Tv-nek hogy rendelkezésünkre bocsátotta és engedélyezte a sorozat közreadását a Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítvány blogoldalnak!
(A szerk.)

2017. november 5., vasárnap

A szentmise értéke

Egyetlen szentmise, melyen részt vettél, többet használ neked, mint számos, melyet halálod után ajánlanak fel érted mások.

- A szentmise sok mulasztásodat és hanyagságodat pótolja.

- A szentmise eltörli bocsánatos bűneidet, melyeket sohasem gyóntál meg.

- Mikor jelen vagy a szentmisén és odafigyelsz, a legnagyobb hódolatot mutatod be az Úr Jézus szent Emberségének.

- Minden szentmisével buzgóságod szerint többé-kevésbé csökkentheted ideiglenes földi büntetéseidet.


- Sok veszélytől és szerencsétlenségtől szabadulsz meg, amit különben nem kerülhetnél ki.

- Halálod óráján lesz a legnagyobb vigasztalásod, hogy szentmisét hallgattál.

- Minden szentmisét magaddal viszel az ítéletre és ezek lesznek közbenjáróid.

- Minden szentmise új dicsőséget szerez számodra az égben.
- Minden szentmisén való részvételeddel megrövidíted a tisztítótűzben viselendő szenvedéseidet, melyek különben reád várnak.
- A szentmisén való részvételeddel a lehető legnagyobb segítséget nyújtod a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek, különösen, ha értük ajánlod fel részvételedet.


- A szentmise alatt az angyalok seregei között térdelsz, akik félő tisztelettel vannak jelen az isteni áldozatnál.

- A szentáldozás során felbecsülhetetlen értékű kegyelemben részesülsz!

- A sátán gyengébb lesz veled szemben.


- A szentmisében a pap áldásában részesülsz, amit Isten megerősít az égben is. (Várd meg az áldást türelemmel!)

- A szentmiséről Isten áldását viszed haza anyagi ügyeidre is.

Szeretettel ajánlom átelmélkedésre!

fr. Barsi Balázs OFM

Forrás: http://romaikatolikus.blogspot.hu

Unknown Blogger megjegyzései 10 pontban

1. Amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, a szentély megtelik számtalan angyallal, akik az isteni áldozatot imádják az oltáron. – Aranyszájú Szent János
2. Az angyalok körül veszik és segítik a papot miközben Misézik. – Szent Ágoston
3. Ha igazán megértenénk a Misét, meghalnánk az örömtől. – Vianney-i Szent János
4. A Szentmise ünneplése éppoly értékes, mint Jézus halála a kereszten. – Aquinói Szent Tamás
5. Egyszer Szent Teréz el volt telve Isten jóságával és megkérdezte Urunkat: „Hogyan köszönhetném meg?”A mi Urunk így válaszolt: MENJ EL EGY MISÉRE.
6. „A Fiam annyira szereti azokat, akik a Mise Szentáldozatánál segédkeznek, hogy ha szükséges volna, meghalna értük annyiszor, ahány Misén voltak már.” – mondta Szűz Mária Boldog Alannak
7. Amikor Szentáldozásban részesülünk, valami különlegeset tapasztalunk – egy örömet, egy illatot, egy jólétet, amely megborzongatja az egész testet és imádásra sarkall. – Vianney-i Szent János
8. Semmi sem olyan nagy, mint az Eucharisztia. Ha Istennek volna bármi, ami ennél értékesebb, nekünk adta volna. – Vianney-i Szent János
9. Amikor Szentáldozásban részesültünk, a szeretet balzsama úgy fedi be a lelkünket, mint ahogy a virágszirmok a méhecskét. – Vianney Szent János
10. Könnyebb volna a világnak Nap nélkül megmaradnia, mint Szentmise nélkül. Az egész kozmoszt a Mise Szentáldozata tartja fenn, miértünk - Pietrelcinai Szent Pio

2017. november 2., csütörtök

†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2017 November 5†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. Várjuk a kedves Híveket!

A TEMPLOMOK TITKAI III.Rész: Por és hamu vagyunk

Az 1100-as évek végén készült egy latin nyelvű kódex, melyben egyetlen magyar szöveg található. Ez a Halotti beszéd. A Templomok Titkai harmadik adásában Boldvára, a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templomba látogattunk.

Az N1TV tulajdonát képező videók és hanganyagok kizárólag a szerkesztőség engedélyével és hozzájárulásával, valamint forrásmegjelöléssel használhatóak fel továbbközlésre. A feltételek be nem tartása esetén kártérítési összegre tartanak igényt!!!


Ezúton köszönjük az N1 Tv-nek hogy rendelkezésünkre bocsátotta és engedélyezte a sorozat közreadását a Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítvány blogoldalnak!
(A szerk.)

2017. november 1., szerda

November 1. – Mindenszentek ünnepe

Albrecht Dürer: A Szentháromság imádata
Mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről nagy sokaságuk miatt a kalendárium külön-külön, név szerint nem emlékezik meg. Mai formájában is több, mint ezeréves ünnep ez, eredetében és jelentésében pedig visszamegy az első keresztény századokra.
Minden nép mindenkor tiszteletben tartotta nagyjait és elődjeit. A hajdani rómaiaknál az ünneplés és tisztelet legnagyobb foka volt, hogy őseiknek és hőseiknek isteni és félisteni címeket adományoztak, akiknek aztán szobrot emeltek, esetleg szentélyt állítottak fel. Marcus Agrippa az összes istenek tiszteletére templomot építtetett Kr.e. 27-ben, s a felépült szentélyt Pantheonnak nevezték el. Itt mutattak be áldozatot az összes istenek tiszteletére.
A keresztények természetesen csak az egy igaz Istent imádták, s távol tartották magukat a bálványimádó szokásoktól. Ezért többen életükkel fizettek. Sok ezren haltak meg hitükért csak Róma városában, az első századokban. A vértanúkat az élők hősöknek tartották, és tisztelték őket. Elsősorban ők voltak méltók a feltámadt Krisztust, az égi Bárányt kísérni a mennyei Jeruzsálemben, hiszen ők vértanúhalálukban, véres életáldozatukban lettek Krisztushoz hasonlóvá. Ünnepük, az összes mártírok ünnepe a húsvéti időszakban volt, a húsvét utáni pénteken. (Péntek Jézus szenvedésének és halálának a napja.) IV. Bonifác pápa 610. május 13-án keresztény templommá szentelte fel a Pantheont, a keresztény mártírok tiszteletére „Sancta Maria ad Martyres” névvel.
Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén Írországban és Angliában kezdtek ünnepelni a 700-as években.
IV.Gergely pápa (827-844) helyezte át az ünnepet november 1-jére, amely lassanként az összes szentek ünnepévé vált.
Általános szokás, hogy mindenszentek napján rendbe teszik és virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a ‘temetők nagy keresztjénél’ ma is elimádkozzák a mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket.
„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat” – hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház.

Sz.G. (forrás: Új Ember, katolikus.hu)

2017. október 28., szombat

Miért járjunk szentmisére?

Timothy Radcliffe 1945-ben született, 1965-ben lépett be a domonkos rendbe, és 1971-ben szentelték pappá. Ma az angol egyház egyik legnépszerűbb és legkeresettebb előadója szerte a világon, írásai a jó értelemben vett bestsellerek közé tartoznak. Hívők és nem hívők egyaránt odafigyelnek mélyreható elemzéseire korunk társadalmáról és vallási életéről.
 
A Miért járjunk misére? című könyvében a szerző a szentmisét egy három felvonásos drámához hasonlítja, melynek egyes felvonásait az isteni erények képezik: a hit, a remény és a szeretet. Ezen erények útján formálja át a kegyelem azt, aki részt vesz a szentmisén, ám ez egy lassú és általában nem intenzív élményekkel járó folyamat.

A domonkos szerzetes szerint azért kell szentmisére járnunk, mert a templom olyan utat mutat ahhoz, hogy emberek lehessünk, amilyet máshol nem találunk. A könyv olvasmányos, gördülékeny, könnyed stílusú, s hogy olvasóit még közelebb hozza a témához, segítségül hívja a művészeteket, a történelmet, különböző társadalmi jelenségeket és tudományos ismereteket is, hogy ezek fényében világítson rá az egyén és a liturgia kapcsolatában rejlő kérdésekre. A könyv a humort sem nélkülözi, ami már a bevezetőben is rögtön kiderül. „Egy vasárnap reggel az édesanya felrázza a fiát, hogy indulni kell a templomba. Semmi eredmény. Tíz perccel később újra próbálkozik: »Azonnal kelj föl, és indulj a templomba!« »De anya, nem akarok. Olyan unalmas! Miért menjek?« »Két okból. Egyrészt tudod, hogy vasárnap templomba kell menni, másrészt mert te vagy az egyházmegye püspöke.«
Otthonunkat a Szentháromságban fogjuk megtalálni, kezdi gondolatait a szerző a könyv bevezetőjében, s rávilágít arra, hogy a Szentháromság minden egyes tagja a másikért és a másik által létezik. „A templomba magunkkal hozzuk törékeny identitásunkat, melyet igen gyakran a többiekkel szemben alakítottunk ki. Önképünk gyakran versengésen alapul, fölénybe akarunk kerülni, vagy az alacsonyabb rendűség érzésével küszködünk. Még szeretetünk is rejthet versengést vagy elzárkózást. A misét azzal kezdjük, hogy a Három egy Istenhez fordulunk, aki a mi otthonunk, ahol személyiségünk kibontakozhat, ahol boldogságot találunk anélkül, hogy identitásunkért kellene küzdenünk, hogy létünket kellene igazolnunk, ahol megnyugszunk az Atya és a Fiú versengés és megkülönböztetés nélküli szeretetében, a Szentlélekben.”
 
A szerző vallja: a szentmise titok, nem azért, mert titokzatos, hanem mert Isten titkos céljának jele, annak a célnak, hogy mindent egyesítsen Krisztusban. Az Eucharisztiában azt ünnepeljük, hogy az emberi történelem – minden visszássága ellenére – Isten uralma felé vezet, s az ő akarata, hogy kiengesztelődjünk és egységet alkossunk. „Ezért avval kezdjük a szentmisét, hogy bocsánatot kérünk testvéreinktől, az angyaloktól és a szentektől, az egész hatalmas mennyei közösségtől, annak jeleként, hogy Isten békéjében akarunk összegyűlni az egész teremtéssel együtt.” A bűneink megbánása is a nagyobb egység felé mutat, hiszen ezzel nem az a cél, hogy bűntudatunk legyen, hanem, hogy tudatosítsuk magunkban: „kicsinyes személyes történetünk egy nagyobb elbeszélésbe tartozik, amelyben Istentől jövünk, Istenhez megyünk.”
„Az utolsó vacsorán Jézus együtt ült az asztalnál tanítványaival, valódi, de tökéletes közösségben. Magába fogadta mindazt, amiben a mi kommunikációnk hibás, pusztító vagy hűtlen. Reményt sugározva kezébe vette félelmünket, hűtlenségünket, értetlenségünket, és azt mondta: »Ez az én testem, melyet értetek adok.« A feltámadt Krisztussal való találkozás azt jelenti, hogy jelen vagyunk annak számára, aki legyőzte a hazugságot, gyávaságot, félreértést, sőt még a halált is – véli a szerző, majd nyomatékosítja, hogy Jézus még testi mivoltában is sokkal inkább jelen van, mint mi egymás számára, az Eucharisztia pedig nem más, mint Jézus valódi jelenlétének szentsége.
 
A keresztény identitást kétféle emlékezés határozza meg – írja Radcliffe. Minden szentmisén elmondjuk, és ezzel emlékezünk arra, amit Jézus az utolsó vacsorán cselekedett. Ez az emlékezés gyűjti össze az embereket közösségbe, s világít rá arra, hogy kik vagyunk. Emlékezünk a szentekre, egyházunk tanítására és egymásra. „De kifelé fordulásra is felszólítanak, hogy megpróbáljuk beleélni magunkat Isten hatalmas emlékezetébe, amely senkiről sem feledkezik meg, mert különben megszűnnénk létezni. Ezt a kétféle emlékezetet szimbolizálják azok az emberek, akiknek nevét nem ismerjük, mint az ismeretlen asszony, aki a leprás Simon házában nárdus olajat öntött Jézus fejére két nappal utolsó húsvétja előtt: Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek (Mk 14,9).”
 
A könyvet olvasva olyan imaszövegek is megvilágosodnak az olvasó előtt, mint a Hiszekegy, a Miatyánk vagy az eucharisztikus imák. A Miatyánk a szentmise harmadik nagy imádsága – írja a szerző. A Hiszekegy után a hívőkért imádkozunk, s mivel hiszünk, imádkozhatunk azért, amit szeretnénk. A Miatyánkkal kifejezzük, hogy legmélyebb identitásunkat nem a családunk vagy a nemzetiségünk határozza meg, hanem „Krisztusban vagyunk rokonok, az ő testvérei vagyunk, Isten családja.” Barátságos, meleg otthon után vágyunk, ahol elfogadnak bennünket, ahol nem kell amiatt aggódnunk, hogy mit gondolnak rólunk idegenek. „A Miatyánk elmondása azonban arra emlékeztet minket, hogy többre vagyunk hivatottak. Természetünk Istenre van beirányozva.”

Timothy Radcliffe könyve felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy a szentmisének köze van az élethez, és rá is mutat azokra a társadalmi valóságokra, az emberi élet azon mozzanataira, amelyeken keresztül megtapasztalhatjuk ezt a kapcsolatot. Megválaszolja a kérdést, hogy hol van az egyéniség helye a liturgiában, mi az, aminek egyetemesnek kell maradnia, és hol van lehetőség a személyességre, a találkozásra, illetve mi az, ami a türelem és kegyelem gyümölcseként megszülethet a rendszeresen szentmisére járó hívő életében.


Forrás: http://hitebresztoblog.hu

2017. október 24., kedd

†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2017 Október 29†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. Várjuk a kedves Híveket!

A TEMPLOM TEOLÓGIÁJÁRÓL ........

A templom különleges hely. Sőt, bizonyos értelemben nem is hely, hanem állapot. A templom Isten lakóhelye, a mennyország földi leképezése, Isten jelenlétének nyilvánvaló bizonyítéka, Isten pedig nem lakik helyen, mert mindenütt jelen van, tehát a templom sem lehet hely. Viszont épület, ez kétségtelen. Miért más mégis a templom, miben különbözik az otthonunktól, a postahivataltól vagy a piactól?
A templom („Isten háza”) mindenekelőtt Egyház, Szentegyház, „Idház”, ahogy a régi magyarok mondták. E szónak semmi köze az Egyház „egy”-ségéhez, az „id” gyök ugyanis ma így hangzik: üdv. Az Egyház az „üdv háza”, a templom az üdvösség földi megjelenése, amint mondottuk, a mennyország földi leképezése, kihelyezett őrhely, nagykövetség, melynek területe nem ahhoz az országhoz tartozik, ahol elhelyezkedik. Város a városban, Isten városa az emberek városában. Aranyszájú Szent János szerint „az angyalok tartózkodási helye, az ég székvárosa, maga a mennyország”.
Minden más világvallással és keresztény felekezettel ellentétben a katolikus (és orthodox) templom e teológiai igazságon túl is többet ad mindannyiunknak. Mert sehol máshol nem jelenik meg az Üdvözítő a maga valójában, csak e szent helyen, s ahogy Aquinói Szent Tamás mondja a templomban jelenlévő Úrról: „aki veszi, meg nem osztja meg nem töri, nem szakasztja, oszthatatlan eledel. Veszi egy és veszik ezren, rövidséget nem lát egy sem, fogyasztják és nem fogy el.” A templom így nem csupán szimbolikusan egy hely, amit az emberek Isten lakóhelyének neveznek, hanem a földre szállt és megtestesült Isten valóságos jelenlétének helye, Krisztus csodálatos kenyérszaporításának állandó helyszíne, az utolsó vacsora szüntelen terme.
A templom Isten magasztos tetteinek mintegy kimerevített képe, rögzített és változatlan színhelye: mert az oltár Krisztus keresztáldozatának a helye, ahol az Úr nap mint nap újra és újra vér nélkül feláldoztatik és szétosztja önmagát, ahol napról napra „a fán országol Istenünk”. A templom Isten műve az emberek között, a megérthetetlen jelenléte a gondolkodó teremtmények földjén.
Ugyanakkor a templom az emberek műve is, mégpedig azok között is az első és legfontosabb. Hiszen ha tartozik valakinek az ember, ez a Valaki éppen az Isten, és mindenki más csak utána következik. Ez a „szent pazarlás” elvének legfőbb magyarázata, hiszen mindent Istentől kaptunk, s ha visszaadjuk, még akkor is csak mi tartozhatunk... Ezért törekedett az emberiség minden időben szándékának, tudásának és erejének legjavát beleépíteni a templomba, úgy a szakértelem, mint az anyaghasználat és művészi kvalitás tekintetében. Ezért jelenik meg az emberi igényesség legmagasabb szintje még az utolsó kis falusi templomban is, ahol a helyi emberek tudásuk és vagyonuk legjavát áldozták fel Isten házának ékességéért.
A templomfelújítás tehát jóval több, mint egy épület helyreállítása. Benne az Isten és az ember viszonya fejeződik ki, az ember soha ki nem egyenlíthető tartozása és az Isten végtelen fölsége, de végtelen jósága is, hiszen megengedi, hogy az ember ezt az Isten számára csekély, de az ember számára képességeit meghaladó köteles adót mégis -úgy ahogy- megfizesse.
A templom kiindulópont, origó, Isten nyilvánvaló erejének sűrített gyűjtőhelye, a Szentlélek tüzének gyújtópontja, valamiképpen a teremtett világ megsokszorozott középpontja, a világ közepe. Égre mutató tornya az örök irányba mutat, kitárt kapuja a krisztusi szavakat visszhangozza: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik megfáradtatok és meg vagytok terhelve: én felüdítlek titeket.” (Mt 11, 28) Lépcsője Jákob lajtorjája, amelyen az angyalok fel és le járnak, szentélye a Magasságos Isten trónterme, oltárai a Fölséges trónusa. Hogy ne kiáltanánk szüntelen: „Krisztus, Izrael pásztora, ki a kerubok fölött trónolsz, ébreszd fel a te hatalmadat és jöjj el!” (vö. Zsolt 79, 1-2)


Írta:
Aranyosi-Vitéz Gellért
Forrás: http://templomfelujitas.blogspot.hu