2017. május 28., vasárnap

†Hagyományos római rítusú Pünkösdi Szentmise - 2017 Június 4†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. Várjuk a kedves Híveket!

Magyarország 1920. június 4-én, 97 évvel ezelőtt írta alá Trianon kastélyában az I. világháborút lezáró békét.


A Trianoni békeszerződés gazdasági-társadalmi hatásait tekintve a magyar történelem legsúlyosabb tehertétele volt, mely egyaránt sújtott, és súlyt napjainkban is minden magyar állampolgárt nemzeti, vallási és politikai hovatartozás nélkül.

Engedjék meg, hogy mások személyes gondolatait is megoszthassam Önökkel...

Veterlé abbé 1921.június 17-én a francia képviselőházban kijelentette: “Bizonyos vagyok benne, hogy népszavazás esetén sem a csehek, sem a románok, sem a szerbek nem kapták volna meg a szükséges szavazatok egyharmadát sem.”

"Rájöttem arra, hogy hiába próbáljuk meg elhitetni magunkkal azt, hogy a

rontás keletről jött, nem igaz. Ha egyedül keletről jött volna a rontás, puskával a kezünkben elbántunk volna vele. A rontás nyugatról jött." - Wass Albert 1967. San Francisco.

„Csak az bánt, hogy a magyarok még mindig nem képesek az önérdek érvényesítésére.”

Ezeket a történelmi feljegyzéseket érdemes lenne időnként újraolvasni - a teljesség igénye nélkül itt van egy pár szépen formált vélemény

MIHÁLY SZÍRIAI PÁTRIÁRKA (1196):

A magyarok "becsületesek, őszinték, életfenntartásukban okosak... nem szeretik a sok beszédet."

TYRUSI VILMOS püspök, (ca. 1130-1190) aki feljegyezte az első keresztes hadak átvonulását, írja krónikájában:
“A magyarok keresztények, békességes, jóindulatú, jómódú emberek.”

V. Miklós pápa 1449-ben, III. Kallixtus pápa 1455-ben
“A Kereszténység védő pajzsa” címmel tüntette ki Magyarországot.

II. PIUS pápa Hunyadi János seregének világjelentőségű nándorfehérvári diadal után (1456) írja III. Frigyes császárhoz küldött levelében:
“Magyarország a kereszténység pajzsa és a nyugati civilizáció védője.”

Az angol ROBERT JOHNSON 1616-ban:
“Ez az egy királyság többet tett az ottomán ambíciók csökkentésére és az ottomán szerencse megakasztására, mint a többi összes keresztény államok együttvéve.”

JULES MICHELET (1798-1874):
“A magyar nemzet a hősiesség, a lelki nagyság és a méltóság arisztokráciája. Mikor fogjuk adósságunkat ez áldott nemzet iránt leróni, mely a Nyugatot megmentette? Vajha a francia történetírás leróhatná már egyszer hálájának adóját a magyarsággal, a nemzetek hősével szemben. E nemzet hősi példájával felemel és megnemesít minket. A magyar hősiesség magas erkölcs megnyilatkozása.”
Végezetül egy verssel, és egy gondolattal zárnám a sorokat:

„Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.”
(Juhász Gyula: Trianon)

2017. május 26., péntek

Maria Regina Mundi

A Jasna Górai-i esti imán (APEL) mindennap elhangzó "Maryjo, Królowo Polski" kezdetű ének latin nyelvű változata

2017. május 23., kedd

Mi a baj a kézbe áldozással? (A. Schneider megdöbbentő szavai)

Az, hogy kézbe áldozunk-e vagy nyelvre, nem szőrszálhasogatás, hanem nagyon is lényeges kérdés. Hiszen nem mindegy, hogy Krisztus Teste a földre hull-e, lábbal tiporjuk-e, és hogy attól, hogy tapogathatjuk és bekapkodhatjuk, mint egy közönséges cukorkát, csökken-e bennünk a tisztelet.

Athanasius Schneider püspök kiváló könyvében bebizonyítja, miért fontos, hogy a Szentostyát mindenképpen nyelvre fogadjuk.
A püspök megrendítő elbeszéléssel kezdi könyvét. Édesanyja a szovjet időkben a többi német katolikushoz hasonlóan nagyon ritkán jutott szentáldozáshoz. Ám volt egy atya,  aki néha-néha elért a hívekhez...

„Maria Schneider egy szívességet kért tőle: »Atya, itt tudna nekem hagyni egy konszekrált Szentostyát? Ugyanis édesanyám súlyos beteg, és szeretne megáldozni, mielőtt meghal.« Alexij atya adott neki egy konszekrált Szentostyát azzal a feltétellel, hogy a lehető legnagyobb tisztelettel kezeli az Oltáriszentséget. Maria Schneider megígérte, hogy így lesz. Mielőtt családjával áttelepült volna Kirgizisztánba, megáldoztatta beteg édesanyját. Erre az alkalomra új fehér kesztyűt húzott és egy csipesszel helyezte a Szentostyát édesanyja nyelvére. Ezután elégette a kendőt, melyben a konszekrált Szentostyát őrizte."

Ha valaki szerint ez túlzás, és mindegy, hogy bánunk az Oltáriszentséggel, felszenteletlen kézzel megfogjuk-e, annak számára idézi könyvében Schneider érsek Szent II. János Pál pápa figyelmeztető szavait: „Nem fenyeget a túlbuzgóság veszélye az e misztériummal való törődésben." (Ecclesia de Eucharistia enciklika)
Schneider püspök leírja, hogy az őskeresztény kézre áldozás se úgy nézett ki, mint amit ma általában látunk, hogy a hívek a tenyerükben levő Ostyát megfogják és magukat áldoztatják meg, mintha csak egy cukorkát kapnának be, miközben már bandukolnak visszafelé az ülőhelyükre. Ehelyett a férfiak kezet mostak áldozás előtt, a nők pedig kendővel takarták le a kezüket. Bal tenyerüket jobb kezük alá helyezték, melynek tenyerébe fogadták az Ostyát, majd mélyen meghajoltak, és közvetlenül tenyerükről vették fel a szájukkal a legmélyebb áhítat közepette. Ezután pedig megtisztították a kezüket, hogy egy darabka se vesszen el. Véletlen se fogták meg ujjaikkal és helyezték a saját szájukba. Nem tapogatták az Ostyát! Egyedül a papnak van joga megfogni az Oltáriszentséget, ennek jeleként, mikor felszentelik, a kezét is megáldja a püspök.

 Ehhez képest legtöbb mai kézbe áldozó ember - ha nem mind! - akár akarva, akár akaratlanul, de tiszteletlenül bánik a Szentostyával, ráadásul kockáztatja, hogy annak darabkái méltatlan bánásmódban részesüljenek.


Szt. Efrém szerint: „Jézus betöltötte a kenyeret önmagával és a Lélekkel, és saját élő testének nevezte. Azt, amit én most átadtam nektek, mondta Jézus, ne tekintsétek úgy, mint a kenyeret, és még morzsáit se tapossátok el lábatokkal. Ennek a kenyérnek legapróbb darabkája emberek millióit képes megszentelni és elegendő arra, hogy mindazoknak életet adjon, akik azt eszik.”

XI. Piusz pápa pedig ezt parancsolta: „Az Eucharisztia szentségének kezelésében különös éberséggel ügyelni kell arra, hogy a konszekrált ostyák morzsái ne vesszenek el, mivel minden egyes morzsában jelen van Krisztus teljes teste. Ezen oknál fogva a legnagyobb gondossággal biztosítsák azt, hogy az ostyáról ne törhessenek le könnyedén darabkák, és ne essenek a földre, ahol – micsoda borzalmas gondolat! – a piszokkal összevegyülnének, és lábbal tapostatnának.”

Kiváló videó, mely megmutatja, miért is szentségtörő a kézbeáldozás:


A tiszteletlenség és a szentségtörés elkerülése végett alakult ki a VI. századtól a nyelvre áldozás, és hamarosan egyeduralkodóvá vált.  Ehhez képest ami ma zajlik, szentségtörő lázadás eredménye. Se a II. vatikáni zsinat, se az azt követő liturgikus reformok nem engedték meg a kézbe áldozást. Önhatalmúlag, lázadó módon kezdték el ezt a gyakorlatot feleleveníteni bizonyos plébániákon, míg az Egyház engedve a nyomásnak, jóváhagyta. De sajnos nem is az őskeresztény gyakorlathoz tértek vissza azok a hívek, akik kézbe áldoznak, mert egyáltalán nem úgy teszik, ahogy az akkori krisztuskövetők!







Az, hogy kézbe áldozunk-e vagy nyelvre, nem szőrszálhasogatás, erről vitatkozni nem hangulatkeltés. Nagyon is lényeges kérdés. Hiszen nem mindegy, hogy Krisztus Teste a földre hull-e, lábbal tiporjuk-e, és hogy attól, hogy tapogathatjuk és bekapkodhatjuk, mint egy közönséges cukorkát, csökken-e bennünk a tisztelet felé. Mivel nem csak lelki, de testi lények is vagyunk, mozdulataink hatással vannak hitünkre és azok hitére, akik látják, hogy bánunk a Szentostyával. Épp ezért írja Malcolm Ranjith érsek a Dominus est előszavában:
„Azt hiszem, eljött annak az ideje, hogy a kézbeáldozás gyakorlatát felülvizsgáljuk, és, ha szükséges, beszüntessük, hiszen azt a Sacrosanctum Concilium (a II. Vatikáni Zsinat liturgikus konstitúciója) és a zsinati atyák valójában meg sem említik, csupán egyes országokban engedélyezték, miután visszaélésképpen bevezették. Ma jobban, mint valaha szükséges segíteni a híveknek, hogy megújítsák élő hitüket az eucharisztikus színek alatt valóságosan jelenlévő Jézusban, azzal a céllal, hogy magának az Egyháznak élete megerősödjék, és védelmet nyerjen a hit veszélyes torzulásaival szemben, amelyeket a jelen helyzet folytonosan előidéz."

Arra kérem a kedves Olvasókat, fontolják meg mindezt ahelyett, hogy azt hangsúlyoznák, nekik joguk van kézbe áldozni. Legalább mi, keresztények ne mindig a jogainkat hangoztassuk, mint az istentelenek, hanem próbáljunk arra összpontosítani, mi az, ami a legnagyobb tiszteletet és alázatot fejezi ki Krisztus Urunk felé.
(Részlet Athanasius Schneider: Dominus est - Egy közép-ázsiai püspök gondolatai a szentáldozásról c. könyvéből. Köszönet a cikkért a Pro Christo blog szerzőjének.)
Forrás: romaikatolikus.blogspot.hu
, Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának felajánlott honlap

†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2017 Május 28†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. Várjuk a kedves Híveket!

2017. május 15., hétfő

†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2017 Május 21†

„Fecisti nos ad te et inquietum est cor nostrum, donec requiescat in te.” (Sanctus Augustinus, Confessiones, 1.1.)
„Magadnak teremtettél minket, Uram, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.” (Szent Ágoston, Vallomások, 1. 1.)
A nagy egyházatya e mondatát kell szem előtt tartanunk, ha azt kívánjuk, hogy már e földi életünknek is valódi tartalma legyen.

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. Várjuk a kedves Híveket!



Oltalmad alá futunk Sub tuum praesidium

Oltalmad alá futunk Istennek Szent Szülője, könyörgéseinket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó dicsőséges és áldott Szűz. Mi Asszonyunk, mi közbenjárónk és szószólónk. Engeszteld meg nekünk Fiadat, ajánlj minket Fiadnak, mutass be minket Szent Fiadnak. Ámen.
Sub tuum praesidium confugimus, Sancte Dei Genitrix, nostras deprecationes ne despicias in necessitatibus nostris; sed a periculis cunctis libera nos semper, Virgo gloriosa et benedicta.
Domina nostra, Mediatrix nostra, advocata nostra, tuo Filio nos reconcilia, tuo Filio nos commenda, tuo Filio nos repraesenta. Amen

2017. május 12., péntek

Pap: "Miért hanyatlik az Egyház?"

Bill Peckman atya véleménycikke a saját Facebook oldaláról


Rengeteg időt töltök arról gondolkodva, olvasva, és imádkozva, miért hanyatlik az Egyház ebben az országban.
A számbeli hanyatlást elrejti a latin-amerikai bevándorlók beáramlása. De még ezzel a beáramlással is, minden mérhető szám lent van: a keresztelések, a bérmálások, a házasságkötések, a papszentelések, a férfi és női szerzetesek száma, a gyermekek száma a plébániai iskolákban és a hittan órákon. Ijesztő az egész.
Hogyan jutottunk el idáig?
A legfőbb hiba az volt, hogy hátat fordítottunk a természetfelettinek. Háziasítottuk Istent. Funkcionális ariánusokká váltunk. Azt jelenti ez, hogy úgy viselkedünk, mintha Jézus pusztán ember lenne, egy guru, egy személyi tréner, egy különleges szociális munkás.
Hogy világos legyek: nem minden plébániáról beszélek. De mint az Egyház ebben az országban, levettük a szemünket a célról.
A szentmise elkezdett egyre kevésbé Isten előtti hódolatnak tűnni, és sokkal inkább hasonlítani egy közösségi összejövetelre. A templomaink már nem néztek ki katolikusnak, és elárasztották őket az ikonrombolók. A templomoktól, amik vizuálisan közvetítették a katolikus hitet, eljutottunk a széles körben elterjedt "szakrális terekig", amik inkább néznek ki színházaknak.
Egyes helyek színházszerűen is működnek. A hódolat szórakozássá alakult át. Sokkal fontosabbá vált az, hogy mit nyerek vele én, mint az, hogy mit tudok odaadni érte.
Kivéve a természetfelettit az istentisztelet lényegéből, leegyszerűsítettük a szentmisét. Nem csoda, ha a hit Krisztus valódi jelenlétében az Eucharisztiában lecsökkent. Nem csoda, hogy a papi hivatások száma lecsökkent. Míg a nemzedék, aki bevezette mindezt, rajong ezekért, a következő nemzedékek tömegesen menekülnek ettől.
A természetfelettitől megfosztott istentisztelet után a katolikus életvitel következett. Az imaélet a plébániákon elsorvadt. A plébániatemplomok miseszolgáltatókká váltak. Örömteli látni a növekedést a szentségimádások számában.
A természetfelettire irányuló figyelem megszűnésével a tudatosság is lecsökkent. A sorok a gyóntatószékek előtt eltűntek. A családok mérete lecsökkent azzal, hogy elkezdtük magunkat kifogamzásgátolni a létezők közül. A gyerekek hangos lármáját a szürkeség tengere vette át. A meghajlás a szekuláris kultúra előtt lényegében harc nélkül zajlott le. A tetteket magyarázkodás váltotta fel. Az irgalmasság cselekedetei elfogytak, hogy a helyüket a társadalmi igazságosság hamis ideája vegye át.
Ebben a közhangulatban könnyű volt az embereknek távozni. A természetfeletti nélkül semmi mást nem kínálunk, mint bármely baráti társaság. A természetfeletti nélkül az objektív erkölcs megszűnik. Ahogy a szemünk lekerül a célról, a katolikusok 78%-a egyszerűen nem jön szentmisére többé. A forrás és foglalat nélkül, ami az Eucharisztia, a katolikus élet meghal. Egyszerűen éhenhal.
De azok, akik távoznak, még ha nem is mennek máshová, továbbra is vágyódnak. Sokan "spirituális, de nem vallásos"-ként azonosítják magukat. Továbbra is viszonzatlan vonzódás van bennük a természetfeletti iránt. Ha ezt nem találják meg közöttünk, máshol fogják keresni, még ha ez valami saját maguk által összetákoltat is jelent majd. A saját felelősségünkre lesajnálhatjuk és lekicsinyelhetjük őket. A tény, hogy nem vonzza őket egy közösségi összejövetel, nem az ő hibájuk, hanem a miénk.
Hogyan fordítjuk meg mindezt?
Kezdjük azzal, hogy ismét a természetfelettire fókuszálunk. A struktúráinkban, a liturgiánkban, a zenénkben, a prédikációinkban, a tanításunkban.
Ez nem jelenti azt, hogy a belső dolgokat elhanyagolnánk. Egyáltalán nem! A természetfelettiből vett tanulságoknak otthont kell találnia az életünkben. Ha Isten vágyat ültetett belénk Önmaga iránt, úgy annak kell a középpontba kerülnie a szentmisén. Ha ott nem Istenre fókuszálunk, nem hagyunk az embereknek más választást, mint máshol keresni Őt.
Azután Isten elsődlegességét visszaállítva az életünkben, kezdjünk ismét szembeszállni a világi kultúrával. A világban élünk, de nem a világnak. Kovászok vagyunk, világosság, só, és minden egyéb képletes leírás, amit Jézus a sajátjaira használ.
Ha ugyanúgy nézünk ki és cselekszünk, mint a szekuláris kultúra körülöttünk, úgy aligha látunk majd felénk tóduló embertömegeket, akik valamit keresnek, hogy betöltsék az Isten-méretű űrt a lelkükben. Végső soron, Szent Ágoston arra emlékeztet minket, hogy a szívünk nyugtalan, amíg meg nem nyugszik Krisztusban.
A szemünk a célon kell, hogy legyen. A szemünk Krisztuson kell, hogy legyen. Nem az egyházközösségen. Nem csupán a papon. Krisztuson kell, hogy legyen.
Papként és lelkek pásztoraként az a kötelességem, hogy garantáljam, hogy a fókusz Őrajta legyen.

Írta: Katolikus Válasz


2017. május 9., kedd

†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2017 Május 14†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. Várjuk a kedves Híveket!

A montserrati vörös könyv Mária-énekei a fatimai jelenés 100. évfordulóján

A koncert ingyenes, a helyszínen adománnyal lehet támogatni az eseményt.

Trianon motoros emléktúra

Kedves Olvasóink!

🏍 Egyik legfontosabb partner,-és támogató szervezetünk rendezésében kerül sor a következő programra.

1920. június 4, a legfájóbb gyásznap a magyarság számára. 
Sajnos azonban kevésbé kerülnek szóba az Ausztriához és Szlovéniához csatolt területek.
Immáron második alkalommal szervezzük meg Trianon emléktúránk az Őrvidékre és Muravidékre.
 
Túra leírás:
Indulás: 
Zalaegerszeg, június 3, 9 óra.
Útvonal: 
Zalaegerszeg-Léka 85 km
Léka-Fraknó 48 km
Fraknó-Németújvár 107 km
Németújvár-Felsőlendva 43 km
Felsőlendva-Zalaegerszeg 70 km
Összesen 350 km.
Jelentkezés, és további információk: kapcsolat@magyar-foldon.hu 🛣

2017. május 5., péntek

Mi a teendő, ha kiömlik a Szent Vér vagy földre hull a Szent Test?

Megtörténhetik az is, hogy a kehelyből kifreccsen egy-két csepp konszekrált bor, sőt megtörténhetik az is, hogy az egész kehely feldől s a szent vér szétfolyik.[1]
Ha a szent vér a földre vagy az oltár keretére (de nem az oltárkőre) cseppen, ezt amint észreveszi a pap, nyelvével fölnyalja s a helyet megjelöli. Mise után késsel vagy más szerszámmal azt a helyet fölvakarja s az így fölvakart forgácsot elégeti, ennek hamuját a sacrariumba dobja; a kést, melyet használt, vízzel leöblíti s ezen vizet is a sacrariumba önti. Ha a szent vér az oltárkőre cseppent, a vércseppet fölnyalja s később az oltárkövet jól megmossa, a vizet a sacrariumba önti. Ugyanígy jár el, ha a szent vér a kehely lábára vagy a patenára cseppent, ez esetben a vizet, mellyel a patenát vagy a kehely lábát megmossa, magához is veheti.
Ha a szent vér valamely ruhára cseppen, a corporaléra, oltárterítőre, a miseruhára, oltárszőnyegre – ez esetben is föl kell azt nyalni ( ha ez lehetséges és undort nem kelt); az illető ruhát pedig háromszor kell egy kehely fölött megmosni s a víz a sacrariumba öntendő.
A rubrika ezen intézkedései lényegében súlyos bűn terhe alatt köteleznek; aki tehát, ha a szent vér kifreccsent, semmi gondot nem fordít arra, hogy a szent vér minden tiszteletlenségtől megóvassék, mindenesetre súlyos bűnt követ el; míg, aki az illető ruhát csak egyszer és nem háromszor mosná meg, vagy a padlót nem vakarná föl, hanem csak megmosná, nem követne el súlyos bűnt. Ha a kehely feldől, a kifolyt szent vérrel úgy kell eljárni, mint föntebb mondottuk, t.i. azt a nyelvvel kell fölnyalni; ha maradt a kehelyben a szent vérből, azzal a misét folytatni kell; ha azonban nem marad benne semmi, a kelyhet újból kell konszekrálni.
Ha a szentostya a földre esik, a helyet, ahová esett, föl kell mosni vagy vakarni s a vizet vagy forgácsot a sacrariumba dobni. Éppígy meg kell mosni az oltárterítőt, szőnyeget, ruhát stb., amire a szentostya esett s a víz a sacrariumba öntendő.
________
[1] A nyilvános bűnbánat idejében 40 napi bűnbánat volt azon papra kiróva, akinek hanyagsága folytán, a szent vérből egy csepp a földre hullott, háromnapi, ha az oltárra, négynapi, ha az első oltárterítőre, kilencnapi, ha még alább és 20 napi, ha a legalsó oltárterítőre is átivódott. V.ö. De Herdt, Sacrae liturgiae praxis II. nr. 186.

(Forrás: Dr. Mihályfi Ákos: A nyilvános istentisztelet, egyetemi előadások a lelkipásztorkodástan köréből. Szent István Társulat, Budapest, 1923.)

Átvéve: katolikusvalasz.blog.hu

2017. május 4., csütörtök

Szent Flórián - a tűzoltók védőszentje

Május 4.
+Lorch (Felső-Ausztria), 304. május 4.


Magas rangú katonatiszti családból származott, s maga is a császári hadsereg tisztje lett. A 3. sz. második felében szolgált, s mint sok más katona, ő is keresztény lett. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodalmasok voltak az Egyház számára, így Flórián kitöltvén a szolgálat éveit, békességben vehetett búcsút a hadseregtől, s mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban (Krems mellett) telepedett le.
Diocletianus császár alatt, 303-ban ismét kitört az egyházüldözés. Amikor Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt, útra kelt, hogy amiben csak tud, segítségére legyen a foglyoknak. Mielőtt még beért volna a városba, önként föltárta keresztény voltát. Elfogták és Aquilinus bíró elé vitték, aki megbotoztatta, és arra ítélte, hogy nyakában kővel vessék a folyóba. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre: az Enns hídjáról taszították le Flóriánt.
Holttestét egy Valéria nevű özvegy kiemelte a vízből és eltemette. A sír fölé később templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a mai híres kegyhely, St. Florian (Linztől délre). Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon terjedt el. Árvizek és tűzvészek ellen védő szent.
                                                                          🔥
A 17. sz. óta alig van olyan magyar helység, ahol Szent Flórián képét vagy szobrát meg ne találnánk templomokban, házakon, utak mentén. Katonaruhában, égő házzal ábrázolják, melyre dézsából vizet önt. Erre az ábrázolásmódra legendája két magyarázatot is kínál. Az egyik szerint Flórián még gyermek volt, amikor imádságára csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai. A másik magyarázat szerint egyszer egy szénégető nagy máglyát rakott, melyet annak rendje-módja szerint portakaróval fedett be. Amikor a farakás belseje már izzott, egy nagy szélvihar megbontotta a portakarót, és az egész lángba borult. A szénégető próbálta újra befödni a máglyát, de eközben ő maga is a lángok közé esett. Nagy veszedelmében így fohászkodott: ,,Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!'' Azonnal víz öntötte el a máglyát, és a szénégető megmenekült.
Legendája szerint amikor Lorchba indult, a keresztények után kutató katonákkal találkozott. Így szólt hozzájuk: ,,Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én magam is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak.''
Aquilinus először nyájasan beszélt az elébe állított Flóriánhoz: ,,Jöjj velem, és bajtársaiddal együtt áldozz az isteneknek, s velük együtt ismét élvezni fogod a császár kegyelmét''. Flórián ezt megtagadta, s mikor Aquilinus kínpaddal fenyegette, így imádkozott: ,,Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni, és föláldozni életemet, csak adj erőt a szenvedésre, és végy föl választottaid sorába, kik előttem megvallották szent nevedet.''
Aquilinus ennek hallatára rákiáltott: ,,Micsoda badarságot beszélsz, hogy dacolni akarsz a császár parancsával!'' Mire Flórián: ,,Míg földi fegyvert hordtam, titkon szolgáltam Istenemet, és a sátán soha nem bírt elidegeníteni tőle. Most a testem ugyan hatalmadban van, de a lelkemnek nem árthatsz, mert az egyedül Istené. Engedelmeskedem parancsaidnak, amennyiben mint katona ezzel tartozom, de arra senki nem kényszeríthet, hogy bálványokat imádjak!'' Miközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.''
Egykori katonatársai vitték a kivégzésre. Megkötözték, követ kötöttek a nyakába, és fölállították a híd korlátjára, de egyikük se merte a vízbe taszítani. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte Flóriánt, ő odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.                             
                                                                          🔥
Kérünk, Urunk, Szent Flórián érdemeiért és könyörgésére oltalmazz bennünket minden lelki és testi veszedelem, főként a tűz pusztításai és gonosz vágyaink lelket emésztőlángjai ellen!
                                                                          🔥
Forrás: www.katolikus.hu/szentek

†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2017 Május 7†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. Várjuk a kedves Híveket!

2017. május 3., szerda

SZŰZ MÁRIA AZ Ó-SZÖVETSÉGBEN 2.

II.
A PARADICSOM

ZAVARTALANUL boldognak akarta Isten az embert, s úgy teremtette, hogy az ember, az ő képmása, boldog legyen földi életében, s e földi élet után halál nélkül költözzék át az örök boldogság honába. E föld maga a boldogság helye volt. »Az Úr kezdetben – mondja a Szentírás – megalkotta a gyönyörűség paradicsomát... s az embert a paradicsomba helyezte.« (Mózes 1, 12, 2, 8.) Minő lehetett ez a paradicsom, a boldogság helye, melyben az egész természet az ember boldogítására, örömére szolgált! Ha a szentatyákat kérdezzük, például nagy szent Vazult, azt mondják: a paradicsomban az egész természet, ég és föld, virág, növény, állat, a legnagyobb összhangban törekedett az ember boldogítására. A paradicsomban nem volt vihar, nem volt dermesztő hideg, vagy égető meleg; az állatok nem voltak elvadulva, hogy tőlük félni kellett volna; a föld nem termett tüskét, kórót, mindez csak a bűnbeesés óta van. Egy szellemes újkori író, Stolz Albán, következő gondolatot írja le naplójában: »Isten azzal is büntette az embernek a föld királyának bűnét, aki Ura ellen lázadott fel, hogy szétdúlta országát, a földet, s fellázította ellene a természetet.«
Miért röppen el félénken a kis madár, ha ember közelít feléje? Miért iramlik a dámvad, a szarvas az ember elől az erdők mélyébe? Miért nem közelítenek ezek az emberhez, hisz az ember az ő királyuk? Miért merészli a tigris, az oroszlán megtámadni az embert, ahelyett, hogy hódolva simulna hozzá? Az egész természeten, még az állatvilágban is észrevehető, mondja Stolz Albán, a bűn lehelete, a bűn átka.
Mindez nem volt a paradicsomban; ott az egész természet hódolt az Isten kegyelmében levő embernek, a föld királyának; a természet összes jelenségeiben az embert boldogította, s Istenhez vezérelte.
Ebben a paradicsomban látják a szentatyák szűz Mária első előképét. »Te vagy a paradicsom – mondja a boldogságos Szűzről szent Efrem –, te vagy az ártatlanság és szentség földje.« (Sermo de Laudibus B. M. V.) A boldogságos Szűz, mint a paradicsom, ment volt a bűn átkától; az ő szíve, mint a paradicsom, ment volt minden vihartól, a szenvedélyek viharaitól; az ő szíve telve volt az erény legszebb virágaival. »Üdvözlégy, mondja damaskusi szent János, üdvözlégy te paradicsom; boldogabb vagy te amaz ős édennél, mert benned az erény virágai virágoztak és belőled az élet fája fakadt.« (Oratio 2. in Deiparae nativitate.) És szent Germán püspök nem talál elég szavat e második paradicsom szépségének leírására: »Üdvözlégy – mondja e szent püspök – Istennek legkedvesebb s eszes paradicsoma..., melyben szép virágzó liliom s hervadhatatlan rózsa terem.« (Oratio in Deip. nativ.)
Mennyire különbözik Szűz Mária szívétől a mi szívünk! Szívünket hányszor korbácsolták fel a szenvedélyek viharai; hányszor járta át szívünket a bűnös vágyak s indulatok égető heve, vagy a közönyösség dermesztő hidege! Ha a boldogságos Szűzhöz akarunk hasonlók lenni, ha az ő képét akarjuk szívünkbe vésni, akkor küzdenünk kell a közöny, a szenvedély s a bűn ellen.
Mint az ember egykor a paradicsomban csak boldogságot s gyönyört talált, s őt ott minden az éghez, Istenhez vezette: úgy ez a második paradicsom is, ez a »gyönyörűség kertje«, mint őt egy régi egyházi ének nevezi, az embert Istenre emlékezteti, Istenhez vezeti; itt Szűz Máriánál, ez élő paradicsomnál boldogságot talál az emberi szív. A szenvedő Szűz Máriához siet, mert nála enyhülést talál a szív keservében, bánatában; Szűz Mária, e paradicsom, közelében jól érzi magát, boldognak érzi magát az ember: ezért van annyira elterjedve a Mária-tisztelet.
Az első paradicsomban nem tűrte meg Isten a bűnt; amint Ádám és Éva vétkeztek, Isten kiűzte őket a paradicsomból, s kérubot állított lángoló karddal a paradicsom elé, hogy ebben a bűn többé be ne férkőzzék. A második paradicsom, a boldogságos Szűz, még jobban ment a bűntől: ezt a bűnnek érintenie sem volt szabad.
Ezért mondja Szűz Máriáról Proklus (Oratio 4. in Dom. nativitate.): »a paradicsomnál is dicsőbb vagy»«, s damaskusi szent János: »amaz ős paradicsomnál is szentebb s istenibb vagy te«. (Oratio 1. in Deip. Dormitione.)
A boldogságos Szűz, Isten ez élő paradicsoma meg volt kímélve fogantatása első percétől fogva a bűn leheletétől – ebbe a paradicsomba nem férkőzhetett kígyó alakjában a sátán, a bűn. »Ebbe a paradicsomba – mondja damaskusi János – a sátán nem talált utat.« Azért, ha mi e paradicsomhoz akarunk közeledni, hogy itt boldogságot s örömet szerezzünk lelkünknek, ki kell szívünkből vetni mindent bűnt és bűnös hajlamot.
De miért őrizte Isten oly nagyon a bűn leheletétől is e második paradicsomot? Minden ember bűnben fogantatik, bűnben születik, csak Szűz Mária nem; miért e kiváltság? Azért őrizte Isten Szűz Máriát még a bűn árnyékától is, mert az ő szívéből kellett az Üdvözítőnek fakadnia. »Te – mondja damaskusi szent János –, Te vagy a lelki paradicsom, ama égi szentebb és istenibb. Abban csak Ádám tartózkodott, míg benned maga az Úr, ki az égből szállt alá.« (Oratio 2. in Deiparae nativ.)
Akik Isten szolgálatára szentelik magukat, azoknak folyton e szép hasonlatot, előképet kellene szemeik előtt tartaniok. Ha azt akarjuk, hogy Isten lakozzék szívünkben, szívünket tisztává, szentté, a paradicsomhoz hasonlóvá kell tennünk. Isten csak oly szívben foglal helyet, melyből a bűn száműzve van.

(Dr. Mihályfi Ákos cisztercita, villersi apát, egyetemi ny. r. tanár: Szűz Mária az ó-szövetségben. Májusi elmélkedések. Második, átdolgozott kiadás. Budapest, 1929. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó Rt. Nihil obstat. Dr. Nicolaus Töttössy censor dioecesanus. Nr. 875. Imprimatur. Strigonii, die 5. Martii, 1929. Dr. Julius Walter el. Episc., vic. gen. Imprimi permittitur. Zircii, die 18. Martii, 1929. Dr. Adolphus Werner O. Cist. Abbas. 10-15. old.)

2017. május 1., hétfő

SZŰZ MÁRIA AZ Ó-SZÖVETSÉGBEN 1.

ELŐSZÓ A MÁSODIK KIADÁSHOZ

EZEKET az elmélkedéseket mint fiatal pap írtam 1890-ben a Mária Kert számára. A szerkesztő Tóth Mike S. J. atya külön kötetben is kiadta. Ez volt első könyvem. A kiadás csakhamar elfogyott. Többször kértek, hogy adjam ki újra. Neki is fogtam egyszer-kétszer az átdolgozásnak, de egyéb elfoglaltságom miatt soha sem értem a munka végére. Majd el is felejtettem ezt a kis munkámat. A múlt év nyarán egy falusi plébánostól kaptam levelet, aki azt írja, öreg papok dicsérték előtte ezt a könyvet, de nem tud hozzájutni. Kér, hogy adjam ki újra. Ez a levél annyira meghatott, hogy rászántam magamat a közel 40 évvel ezelőtt megjelent kis munka kiadására.
Munkám nagyrészt Zschokke Die biblischen Frauen műve alapján készült; a szentatyák idézeteit is részint Zschokke említett művéből, résziont a Migne kiadásában megjelent Summa aurea de laudibus B. Mariae Virginis gyűjteményes munkából vettem.
Az első kiadáson alig változtattam, csak a szentatyákból vett idézeteket bővítettem.
Budapest, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, 1929-ben.
MIHÁLYFI ÁKOS

I.
BEVEZETÉS

ISTEN öröktől fogva előre látta az ember bűnbe esését, de egyszersmind végtelen irgalma öröktől fogva gondolt az ember megváltására is. Isten magára hagyhatta volna a bűnbe esett, a tőle elszakadt embert, ki a szívébe lehelt isteni képmást bűne által lerombolta, magára hagyhatta volna anélkül, hogy igazságossága ezáltal a legparányibb csorbát szenvedte volna – de végtelen irgalma megkönyörült a bűnbe esett s ennek súlya alatt görnyedő emberen. Öröktől fogva elhatározta, hogy egyszülött Fia emberré lesz, ki ismét felemelje, s az éghez, a boldogsághoz visszavezesse a bűn posványában vergődő boldogtalan embert. A megváltás emez isteni tervében a Szentháromság öröktől fogva gondolt a boldogságos Szűzre is, mert neki a magasztos terv megvalósításában jelentékeny szerepet jelölt ki. Öröktől fogva gondolt tehát Isten a boldogságos Szűzre, s ezért a boldogságos Szűzre is alkalmazza az egyház a szentírás következő szavait, melyek közvetlenül Jézus Krisztusra vonatkoznak: »Az Úr bírt engem utai kezdetén (azaz, mielőtt teremteni kezdett volna, tehát öröktől fogva), rólam öröktől fogva határozott; még nem létezett a föld, nem a mélységek, s én már fogantattam.« (Példabeszédek k. 8. f.)
A Szentháromság az ószövetséget, a bűnbeesést követő több mint 4000 esztendőt arra használta, hogy előkészítse az emberiséget a megváltás nagy művére. Ennek a több mint 4000 évnek története volt a megváltás előszava, előjátéka, előképe. Az ószövetség történetében Isten lerajzolta nagy vonásokban irgalmasságának tervét, melyet az idők teljében szándékozott megvalósítani. A pátriárkák s a zsidó nép történetének egyes nevezetesebb mozzanatai, kiválóbb személyei, szertartásai egy-egy vonás ezen az isteni Gondviselés által rajzolt képen, mely a megváltás nagy művét tünteti fel előttünk. Természetes, hogy az egyes vonások magukban tekintve homályosak, de ha a kép eredetijét láttuk, az egyes legkisebb vonásban is ráismerünk az eredeti utánzatára, s ha az egyes vonásokból összeállítjuk az egész képet, ebben mintegy tükörben látjuk az eredetit visszasugározni. – Minthogy Szűz Máriának oly kiváló része van a megváltás művében, Isten lerajzolta az ő képét, az ő vonásait is az ószövetség történetében. Eleinte,a pátriárkák s bírák korszakában homályos e kép, de később mindig világosabb, fényesebb, határozottabb körvonalokban tűnik fel; a próféták látomásaiban mindig tündöklőbb lesz a Szűzanya képe s az ószövetség evangélistája, Izaiás próféta, már látja az isteni tervet teljes valóságában, midőn Achaz király előtt kijelenti, hogy Isten rendkívüli csodát fog művelni: »Íme, mondja a próféta, ez elsz az a rendkívüli csoda, íme egy Szűz méhébe fogant, gyermeket fog szülni, s e gyermeknek neve Emanuel lesz.«
Ezért mondja Sofronius: »Téged Szűzanya, a próféták megjövendöltek, a pátriárkák jelképeztek, az ő jövendöléseiket s jelképeiket az evangélisták bebizonyították.« (Sermo de Deipara assumpta)
Amit Isten az ószövetségben tett, azt kell minden egyes kereszténynek saját szívében tennie. Szívébe kell vésnie a Megváltó képét, hogy így helyreállítsa a bűn által szétdúlt, eltorzított isteni képmást. Aki azonban a Megváltó képét akarja szívébe rajzolni, az bevési Mária képét is: mert amint Mária közreműködésével ment végbe a megváltás nagy műve, úgy csakis Mária közbejöttével fog az egyes ember a megváltás hatásaiban részesülni. Minél ragyogóbb s fényesebb Mária képe szívünkben, annál fényesebben fogja lelkünk Jézus Krisztus képét visszatükrözni, s annál bizonyosabban fogunk a megváltás gyümölcseiben részesülni. S ez annyira igaz, hogy szent Anzelm, szent Bonaventura, szent Antonin azt merik állítani, hogy aki a boldogságos Szüzet kellően s buzgón tiszteli, az biztos lehet arról, hogy el fogja nyerni az örök boldogságot: »Aki e jellel bír, mondja szent Bonaventura, az az élet könyvébe fog jegyeztetni.«
Ezt a jelet, ezt a képet, a boldogságos Szűz képét igyekezzünk mi is szívünkbe vésni, elmélkedve azon képekről, melyekben Isten szűz Máriát már az ószövetségben jelképezte. Szép, ha a boldogságos Szűz oltárait, szobrait, képeit virágokkal ékesítjük, de minden virág s ékítmény dacára a szobor, a kép, az oltár csak hideg kő, élettelen vászon, elkorhadó fa. Áhítatunk akkor lesz teljes, ha Mária képét az élő s érző szív oltárára véssük, s ezt díszítjük fel az erény el nem hervadó virágaival.
A szülő is azon gyermekét szereti legjobban, aki nemcsak testi külsőben, hanem lelkében, szellemében is ő hozzá hasonló, akiben felleli egyéniségének képmását, aki nemcsak vérét, hanem szellemét is örökölte.
Mi is akkor fogunk a boldogságos Szűznek valódi örömet okozni, ha szívünk s életünk, s nemcsak egyes külsőségek fogják azt mutatni, hogy Mária gyermekei vagyunk.

(Dr. Mihályfi Ákos cisztercita, villersi apát, egyetemi ny. r. tanár: Szűz Mária az ó-szövetségben. Májusi elmélkedések. Második, átdolgozott kiadás. Budapest, 1929. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó Rt. Nihil obstat. Dr. Nicolaus Töttössy censor dioecesanus. Nr. 875. Imprimatur. Strigonii, die 5. Martii, 1929. Dr. Julius Walter el. Episc., vic. gen. Imprimi permittitur. Zircii, die 18. Martii, 1929. Dr. Adolphus Werner O. Cist. abbas. 3-9. old.)

Folytatása következik.....